A szorongás is felviheti a vérnyomást

A szorongás is felviheti a vérnyomást

A szorongás és a magas vérnyomás sokszor kéz a kézben járnak, sőt az összefüggésük kétirányú. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a koronavírus miatt szorongó magasvérnyomás betegeknek igyekszik segíteni. 

Hogyan okozhat a szorongás magas vérnyomást?

A koronavírus miatti szorongás a magas vérnyomást tovább emelheti. A szorongás hatására stresszhormon termelődik a szervezetben, ami felgyorsítja a szívverést és szűkíti az ereket. Ezek a változások pedig megemelik a vérnyomást, akár nagymértékben is. Sok orvos a fehérköpeny szindróma kapcsán is megtapasztalja, hogy stressz hatására megemelkedik a vérnyomás, de ez a jelenség csak átmeneti. Ugyanakkor a tartós, kezeletlen stressz károsíthatja a teljes szervezet működését, így a szívét is. Mivel pedig már az is bizonyított, hogy az intenzív szorongás a magasvérnyomás betegség kialakulásának egyik rizikófaktora, fontos, hogy már a folyamat elején próbáljuk a stresszt kezelni, de ne alkoholfogyasztással, dohányzással vagy egyéb káros szokás fenntartásával.  Azt is jó tudni és a kezelőorvossal tisztázni, hogy egyes, szorongásra felírt gyógyszerek önmagukban is megemelhetik a vérnyomást. 
- Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az összefüggés fordítva is érvényes, vagyis a magasvérnyomás betegség is okozhat szorongást, ugyanis a beteg aggódhat az egészségéért, jövőjéért, és egyes tüneteit is vészes előjelzésnek érzékelheti – hangsúlyozza Sztancsik doktornő. 

A magas vérnyomás csak krízishelyzetben okoz tünetet

A magas vérnyomással kapcsolatos kérdések távkonzultáción is megbeszélhetők.- A betegeknek tudni kell, hogy magas vérnyomás csak ritkán okoz érzékelhető tünetet, kivéve az ún. hipertenzív krízis állapotát, amikor az értékek hirtelen megemelkednek. Ebben az esetben nem a mért vérnyomás számszerű értéke számít, hanem az, hogy gyors, hirtelen emelkedés történik. Ha valakinek rövid idő alatt 120/80 Hgmm-ről 160/100 Hgmm-re emelkedik a vérnyomása, ez is okozhat tüneteket, ugyanakkor akár 210/120 Hgmm-es érték mellett is lehet panaszmentes a beteg, ha az stabilan magas, és lassan alakult ki. Tehát amennyiben a vérnyomás kiugrik és emellett orrvérzés, rossz közérzet, látás- és /vagy beszédzavar, fejfájás jelentkezik, 2 percet várjon a beteg, majd mérje újra a vérnyomását, és ha a két mért érték között 4 Hgmm-nél nagyobb a különbség, 1-2 perc után mérje meg harmadszor is a vérnyomást. Amennyiben a harmadik mért érték is 160/100 Hgmm felett van, és a panaszok nem enyhülnek, esetleg még fokozódnak is, orvost kell hívni.  Különösen akkor, ha hányás, mozgás-, beszédzavar is komplikálja a helyzetet. A beteg önmagán is segíthet 25 mg Tenziomin elrágásával, de csak ha nem hány - hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

A magas vérnyomást mindenképpen kezelni kell

- Aki magasvérnyomás betegséggel él, annak nem elég az orvos által elrendelt gyógyszeres kezelés, az életmódján is fontos változtatnia. Sőt, az első lépés a rendszeres testmozgás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a testtömeg rendezése és még számos életmódbeli változás megvalósítása, amelyek enyhébb esetekben akár önmagukban is lejjebb vihetik az értékeket. A stressz, a szorongás oldása, megfelelő kezelése pedig szintén elengedhetetlen, és nem csak a vérnyomásértékek rendezése miatt – ismerteti a kardiológus. - Amennyiben pedig úgy érzi valaki, hogy egyedül már nem képes úrrá lenni a negatív érzelmein, mindenképpen segítséget kell kérnie, hiszen mind egy pszichológus, pszichiáter, mind egy életvezetési tanácsadó hatékony támogatást nyújthat a nehéz helyzetekben. Jelen helyzetben fontos, sokszor megnyugtató lépés lehet az orvosi távkonzultáció, különösen, ha korábban már kezelt betegnek vannak aktuális kérdései. 

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Sztancsik Ilona

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Olyan kérdésem lenne, hogy a pulzusom mostanában gyakran minden előjel nélkül megugrik. Régebben anginás fájdalmaim voltak, azt két éve terheléses ekg, ultrahang, doppler, teljes kivizsgálással negatívra zárták. Háziorvosom szerint a stresszes munkám miatt rosszul reagál a szívem a noradrenalinra, erre 5 mg concor tablettát adott, reggel fél, este fél bevétellel. Ettől a probléma megoldódni látszott, azonban túlsúlyom miatt (kb 20 kg, amúgy 38 éves 100 kg ffi vagyok) nagyon kíméletes sportolásba kezdtem. A probléma itt jelentkezett. A sportolás alatt is max 80-90-es pulzusom elkezd a sport (mellúszás) után szépen csökkenni, azonban kb egy óra pihenés elteltével minden előjel nélkül felugrik 100-110 körülire és csak 3-4 óra múlva stabilizálódik vissza 70 körülre. Eközben erős idegesség, ingerlékenység van úrrá rajtam, néha enyhe mellkasi szorítással. Mivel a stresszre is a mozgást javasolják ezért sakk-matt helyzetben érzem magam. Ön szerint mi váltja ezt ki és mi a megoldás, hová forduljak? Köszönettel.
Tisztelt Kovács Zoltán!

Mivel több problémát említett, mindenképpen kardiológiai kivizsgálást javasolok. Szívesen állunk mi is rendelkezésére.

Üdvözlettel:
Dr. Sztancsik Ilona

Kapcsolódó oldalak

Sportkardiológia

Sportkardiológia

Magas CRP

Magas CRP

Szívritmuszavar vizsgálati csomag

Szívritmuszavar vizsgálati csomag

Páciensek mondták

Igazi személyes figyelem a doktornő részéről.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.