A magas vérnyomásra rendelt gyógyszereket jellemzően egy életen át kell szedni, bár változtatásokat természetesen elrendelhet a kezelő orvos. Éppen ezért érdemes tisztában lenni a gyógyszerszedés szabályaival, amelyekről dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája beszélt.
A gyógyszerek mellett az életmód is döntő
Aki magasvérnyomás diagnózissal szembesül, el kell fogadnia, hogy ezután egy életen át figyelni kell a vérnyomására, és tudatosnak kell lennie az életmódját illetően is. Ugyanis fontos azt látni, hogy 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál, szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában az első lépés az életmódkezelés. Az e fölötti vérnyomásnál is alapvető szerepe van az életmódkezelésnek – a gyógyszeres kezelés mellett. A magas vérnyomás gyógyszeres kezelése általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel 3 hónap alatt a célérték elérése nem sikerült, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, társbetegségek és/vagy szövődmények megléte esetén.
Az életmódkezelés egyik alapköve a mozgásterápia, amely magas vérnyomás esetén a lehetőleg minden nap végzett közepes intenzitású kardiomozgásra (intenzív sétára, futásra, kerékpározásra, úszásra) épül. Legalább ugyanilyen fontos elem a táplálkozás. Optimális lehet a DASH-diéta vagy a mediterrán diéta, amelynek lényege a naponta négyszeri gyümölcs, zöldség, két-három alkalommal sovány tejtermék- és rendszeres hal-, valamint fehér hús-fogyasztás. Mind a mozgás, mind a táplálkozás rendszerének optimális kialakításában szakszerű segítséget adhat az életmód orvoslás.
Ezek a gyógyszerszedés szabályai magas vérnyomásnál
A páciensnek is tudni kell a gyógyszerek nevét. Fontos elolvasni a betegtájékoztatót, megismerkedni a dózisokkal és az esetleges mellékhatásokkal. A gyógyszerelés pontos részleteit érdemes leírva magunknál tartani.- Minden kezelőorvost (bármilyen szakorvosról legyen is szó) fel kell világosítani a szedett gyógyszereinkről, illetve arról, ha bármi változott a magas vérnyomás kezelésében. Különösen igaz ez, ha érzéstelenítéssel vagy altatással járó műtétre készülünk, beleértve a fogászati beavatkozásokat is. Előfordulhat, hogy előzetes antibiotikum szedésre lesz szükség.
- A gyógyszereket nem alkalomszerűen, hanem szinte órarendszerűen kell szedni, lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban. Ne változtassunk semmin, ne hagyjuk abba a gyógyszerszedést, csak ha ezt az orvosunk is támogatja. Akkor sem lehet megszakítani a gyógyszerelést, ha jól érezzük magunkat, mert a hirtelen leállás ronthat az állapoton.
- Alakítsunk ki egy rutint a gyógyszerszedésben. Hasznos beszerezni egy hétrekeszes gyógyszeres dobozt, és egy hétre előre bekészíteni a szükséges dózisokat a megfelelő rekeszekbe.
- Egy naptárban vagy online naplóban érdemes vezetni a gyógyszerelésünk részleteit. Menet közben ugyanis az orvos megváltoztathatja a gyógyszereket és/vagy az adagolásokat a szervezet reakcióit figyelembe véve. Ezzel a módszerrel nyomon követhetővé válnak a folyamatok.
- Vény nélküli készítményekről és táplálék kiegészítőkről is fontos egyeztetni a kezelőorvossal. Egyes hatóanyagok interakcióba léphetnek egymással, ami nemkívánatos hatássokkal járhat.
- Ha elfelejtettük bevenni az aktuális adagot, pótoljuk minél előbb. Ha viszont már nagyon közel vagyunk a következő adag időpontjához, hagyjuk ki a kimaradt adagot és folytassuk az eredeti ritmust, nem szabad két adagot bevenni a kimaradó pótlására.
- Ne kockáztassuk, hogy kifogyunk a gyógyszerekből, mindig idejében írassunk új receptet.
- Utazáskor mindig tartsuk magunknál a megfelelő mennyiségben magunkkal vitt gyógyszereket és ne térjünk el az órarendtől.
- Legyünk tisztában az esetleges mellékhatásokkal! Egyes gyógyszerek kihathatnak a szívritmusra, ezért rendszeresen ellenőrizzük a pulzusunkat és a változásokról számoljunk be a kezelőorvosunknak. A szűk ereket lazító gyógyszerek szédülést okozhatnak. Ha felálláskor vagy az ágyból való kikeléskor ezt tapasztaljuk, üljünk vagy feküdjünk le, várjunk pár percet és szép lassan álljunk fel ismét.
- A magas vérnyomás kezelésében és magában a gyógyszerszedésben is a következetesség és az orvos-beteg együttműködés a legfontosabb – hangsúlyozza dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.- Ha megvan ez az erős alap, megfelelő életmóddal és szükség esetén gyógyszerekkel kivédhetők a magas vérnyomással összefüggő esetleges súlyosabb következmények.
Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)
Online bejelentkezés
Téma szakértői
Kapcsolódó
orvos válaszol bejegyzésünk
Próbálok a kérdéseire, amennyiben lehetséges válaszolni.
Mindenek előtt azt szeretném előre venni, hogy a vérnyomás egy folyamatosan (pillanatonként) változó, mérhető élettani adatunk, és ez így van rendjén, mivel mindig az adott pillanatban végzett tevékenységünk, állapotunk határozza meg, hogy melyik szervünknek mennyi vérre van szüksége. A 140/85-140/90 Hgmm-es érték azonosnak tekinthető, és nem aggasztó. Kérdés, hogy milyen módon mérte a vérnyomást.
Az ajánlott módszer a mérésre: 5-10 perc nyugalmi állapot után, kényelmes helyzetben együltő helyében minimum két mérést kell végezni ("egy mérés nem mérés", amennyiben a mért értékek között a különbség nagyobb 4 Hgmm-nél, akkor 3. mérés is kell, és a mérések között kb. 2 perc időnek kell eltelni. Gyakori, hogy a második és/vagy 3 mérés eredménye lényegesen alacsonyabb, mint az első érték. A mért értékeket le kell jegyezni, hogy áttekintő képet kaphassunk a trendekről.
A szorongás a vérnyomás emelése irányába hat, és a mért értékek is szélsőségesebben "ingadoznak".
Mindenképpen ajánlatos psychiáter tanácsának kikérése. Szükség esetén nyugtató adása, de mindenképpen reláxációs gyakorlatok tanulása, végzése jó hatással lehet.
Az Ön által felsorolt gyógyszer mennyisége valóban soknak tűnik. Ahhoz, hogy ezt pontosan megítélhessem, és annak alapján módosítást javasoljak, alapvizsgálatok elvégzése, és azok eredményeinek értékelése szükséges (labor, un "nagy rutin", TSH, EKG, Szemészeti konzílium, 24 h ABPM).
Az, hogy más betegnél (kollégánál) milyen gyógyszer, hogyan hat, az az Ön vérnyomását nem befolyásolja. Ilyen összehasonlítás nem visz előbbre.
Ennél többet, és pontosabb tanácsokat a leletek birtokában, egy vizit kapcsán tudok mondattani.
Tisztelettel: Dr Kapocsi Judit
Kapcsolódó oldalak
Magas vérnyomás csoportos mozgásterápia
Magasvérnyomás kezelése