Magas vérnyomás, alacsony pulzus - betegséget jelez?

Magas vérnyomás, alacsony pulzus - betegséget jelez?

A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekeverednek, különösen, hogy mindkettőt ellenőrzik is a kivizsgálás során. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta elmagyarázza a fogalmakat és azt, mire utalhat az alacsony pulzusszám mellett jelentkező magas vérnyomás. 

Mire vonatkoznak az értékek?

Tény, hogy egy kardiológiai vizit során az orvos ellenőrzi a vérnyomást és a pulzust is, sőt, az automata vérnyomásmérők is feltüntetik mindkét értéket. A két mutató ugyanakkor nem összekeverhető egymással, bár az értékek elemzésekor keresni kell az összefüggéseiket is. Érdemes először tisztázni a fogalmakat: a vérnyomás az erekben áramló vér nyomásgyakorlása az erek falára, a pulzus pedig a percenkénti szívverések száma.
Sok esetben igaz, hogy a vérnyomás és a pulzus egyszerre emelkednek és süllyednek, hiszen például veszélyhelyzetben mindkettő egy időben megugrik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ha a pulzus megemelkedik, akkor feltétlenül emelkedni fog a vérnyomás és fordítva. Egyes szívbetegségek esetén például éppen az a gond, hogy a magas pulzusszám leviszi a vérnyomást, ami hosszútávon akár pitvarfibrillációhoz vagy kamraremegéshez vezethet. Természetesen az alacsony pulzusszámmal párhuzamosan jelentkező magas vérnyomás is utalhat betegségre, hiszen a szervezet kompenzálni próbál: ha túl lassú a szívverés, vagyis alacsony a pulzus, akkor a vérnyomásnak kell megnövekednie, hogy elég oxigénhez, tápanyaghoz tudja juttatni a szöveteket, szerveket.

Mitől lehet alacsony a pulzus?

magas vérnyomás alacsony pulzusA szívverés ritmusa attól függ, milyen gyorsan keletkeznek az elektronikus jelek a sinus csomóban. Átlagosan 70-75 dobbanás történik percenként, de 60 és 100 között minden szám normálisnak tekinthető. Edzett sportolóknál gyakran alacsonyabb a pulzus ennél, de ez természetes jelenség. A szívverés sebességét ugyanakkor a fizikális edzettségen túl számos tényező befolyásolja, mint például az érzelmek, a stresszt, az élvezeti szerek, a testösszetétel, a hőmérséklet.  Alacsony pulzusszámot okozhat ezen túl többek közt az alulműködő pajzsmirigy is, illetve a kóros, panaszokkal járó lassú szívverés mögött gyakran a szívritmust szabályzó sejtek betegségei állnak. Ezek kialakulhatnak megelőző infarktus, érelmeszesedés, öröklött hajlam és mérgezések miatt. Azt is tudni kell, hogy egyes – akár a magas vérnyomás kezelésére szánt - gyógyszerek, így például a béta-blokkolók - is okozhatnak lassú pulzust. Dózisukat mérsékelve vagy más gyógyszerre cserélve, megszűnhetnek a panaszok. 

Mikor kell orvoshoz fordulni?

A pulzusszám megítélése mindig egyéni elbírálást igényel, mert például a sportolók alacsony értékei többnyire semmilyen károsodásra nem utalnak. Természetesen más esetekben tény, hogy lassú szívverés esetén az emberi szervezet nem jut elég friss vérhez, amit nem szabad kezeletlenül hagyni.
- Számos szívbetegség, például a szívritmuszavar, sokáig rejtve marad az érintettek elől, mert nem okoz tünetet. Ugyanakkor egyetlen tünetre sem mondható, hogy mindenképpen szívbetegségre utal, de ha ilyet tapasztalunk, feltétlenül érdemes kivizsgáltatni magunkat.  Mindenkinek ajánlott részt venni egy kardiológiai kivizsgáláson, aki erős szívdobogást, hirtelen bedobbanásokat, kimaradásokat, gyengeséget, tartós kimerültséget, mellkasi szorítást, légszomjat tapasztal. Fel kell figyelni arra is, ha – nyilvánvaló ok nélkül - rendszeres fejfájás, szédülés, vagy eszméletvesztés jelentkezik – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.  – Ma már számos olyan műszeres vizsgálat – többek közt nyugalmi- és terheléses EKG, Holter-monitorozás, szívultrahang - áll rendelkezésre, amelyekkel gyors, pontos diagnózishoz juthatunk, és megkezdődhet a kezelés. Ennek célja többek közt, hogy személyre szabottan megállapítható és akár életmóddal, akár gyógyszerrel, akár a kettő kombinációjával beállítható legyen az optimális pulzusérték. Ha ilyen módon nem lehet eredményt elérni, pacemakert kell beültetni, aminek segítségével a szívritmus szabályozhatóvá válik. 

 

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

 

 

Téma szakértője

dr. Sztancsik Ilona

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr!/NŐ Raynaud szindrómám van.nebivolol 5mg tabletta adható raynaud szindrómában?Régebben betalocot kaptam szapora pulzusra,de mivel raynaud szindrómám lett/lefekélyesedett az ujjam)váltottak verapamil származékra.Ezt szedtem már elég régóta.Most ismét magas a pulzusom,és a verapamilt kardiológus lecserélte nebivolol 5mg tablettára./napi 1)Kérdésem nebivolol szedhető e raynaud szindrómában?Köszönöm!
Tisztelt Barbara!

Tekintettel, hogy a Nevibolol is béta blokkoló, így a perifériás ereket szűkíti. Nem javasolnám Raynaud szindrómában történő szedését. Kérem keresse fel kezelőorvosát a további gyógyszeres terápia megbeszélésére!


Üdvözlettel:

Dr. Sztancsik Ilona

Kapcsolódó oldalak

Alacsony pulzus

Alacsony pulzus

Magas vérnyomás csoportos mozgásterápia

Magas vérnyomás csoportos mozgásterápia

Magas CRP

Magas CRP

Páciensek mondták

A Doktornő körültekintően átnézte a korábbi leleteimet, megvizsgált, nagyon meg voltam elégedve. Türelmes, barátságos volt.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.