Mikor szükséges rendszeres ellenőrzés szívbillentyűbetegség esetén?

Mikor szükséges rendszeres ellenőrzés szívbillentyűbetegség esetén?

A szívbillentyűbetegség komoly dolog, de nem minden eset ugyanolyan, ezért nem mindenkinél ugyanolyan gyakori ellenőrzés szükséges. Általánosságban azonban elmondható, hogy a rendszeres kardiológiai követés szinte mindig javasolt. Ennek oka dr. Müller Gábor, a Kardioközpont – Prima Medica kardiológusa szerint, hogy a billentyűhibák, például a szűkület vagy elégtelenség idővel változhatnak: romolhatnak, stabilak maradhatnak, vagy ritkábban akár javulhatnak is bizonyos körülmények között.

Milyen betegségei, eltérései lehetnek a szívbillentyűnek?

A szívben négy billentyű található: a mitrális, a trikuszpidális, az aortabillentyű és a pulmonális billentyű. Ezek betegségei alapvetően két fő csoportba sorolhatók:

  • A szívbillentyű betegségek rendszeres kardiológiai kontrollt igényelnek.Billentyűszűkület (stenosis): ilyen esetben a billentyű nem nyílik ki megfelelően, ezért a vér nehezebben áramlik át rajta. Olyan tünetek jelentkezhet emiatt, mint például a légszomj, a fáradékonyság, a mellkasi fájdalom, a szédülés vagy az ájulás (különösen súlyos aortaszűkület esetén).
  • Billentyűelégtelenség (regurgitáció, insufficiencia): ez azt jelenti, hogy a billentyű nem zár megfelelően, ezért a vér egy része visszaáramlik. Lehetséges tünetként felmerülhet légszomj, szívdobogásérzés, a terhelhetőség csökkenése és lábdagadás.

Emellett léteznek még veleszületett billentyű-rendellenességek, billentyűsüllyedés,  billentyűgyulladás és -fertőzés, és előfordulhat életkorral összefüggő meszesedés, ami esetleg degeneratív szűkülethez vezethet.

Mikor okoznak panaszt?

Az enyhe billentyűeltérések gyakran teljesen tünetmentesek. Sok esetben csak a sztetoszkópos hallgatózás során hallott szívzörej vagy a szívultrahang vizsgálat deríti ki őket. A súlyosabb eltérések viszont feltűnő panaszokat is okozhatnak.
- A szívultrahang kiemelkedően fontos vizsgálat olyan panaszok esetén, mint a szabálytalan vagy erős szívdobogásérzés, a mellkasi fájdalom, a szédülés vagy az ájulás. A vizsgálat segítségével részletesen megítélhető a szívbillentyűk szerkezete és működése, a szívüregek mérete, a szívizom mozgása, valamint a szív pumpafunkciója. Emellett információt nyújt a szívizom rugalmasságáról és merevségéről is. Ha a hagyományos szívultrahang nem ad kellően pontos képet az eltérésről, további képalkotó vizsgálatok válhatnak szükségessé, például színes 3D ultrahang, nyelőcsövön keresztül végzett ultrahang (TEE) – amely során a vizsgálófejet a nyelőcsőbe vezetik –, illetve szív MR. A különböző vizsgálatok eredményeinek együttes értékelése lehetővé teszi a szívbillentyű-betegségek pontos diagnózisát, és segít a megfelelő kezelés megtervezésében – ismerteti a kardiológus.

Diagnózis után fontos a rendszeres ellenőrzés

A szívultrahang fontos vizsgálat szívbillentyű betegség esetén.- A legtöbb esetben szükséges valamilyen rendszeres kardiológiai ellenőrzés, még akkor is, ha a szívbillentyűbetegség enyhe és nem okoz panaszokat. Ennek az az oka, hogy a billentyűhibák gyakran lassan, évek alatt változnak. A beteg sokáig tünetmentes lehet, miközben a szív alkalmazkodik a terheléshez, ezért a rendszeres kontroll segít időben észlelni a romlást vagy a szív működésében bekövetkező változásokat. Az ellenőrzés lehetővé teszi, hogy időben felismerjük, ha a billentyűhiba súlyosbodik, ha a szív üregei tágulnak, ha a szív pumpafunkciója romlik, ha ritmuszavar alakul ki vagy ha elérkezik a műtéti vagy katéteres beavatkozás optimális időpontja - mondja dr. Müller Gábor, a Kardioközpont – Prima Medica kardiológusa. - Ugyanakkor a rendszeresség nem mindenkinél ugyanazt jelenti.

  • Enyhe, stabil eltérés esetén elegendő lehet többévente egy kontroll.
  • Közepes fokú eltérésnél általában gyakoribb, például 1–2 évenkénti ellenőrzés szükséges.
  • Súlyos billentyűbetegség esetén akár félévente vagy évente is indokolt lehet a vizsgálat.

Ritka esetekben előfordulhat, hogy egy nagyon enyhe, jelentéktelen eltérésnél a kezelőorvos nem tart szükségesnek rendszeres szakorvosi követést, de ezt mindig az adott diagnózis és a szívultrahang eredménye alapján dönti el.

Dióhéjban

Nem feltétlenül kell minden betegnek ugyanolyan gyakran kardiológushoz járnia, de a diagnosztizált szívbillentyűbetegség általában valamilyen fokú, időszakos kardiológiai követést igényel. Ennek célja, hogy folyamatosan nyomon követhető legyen az állapot és a kezelés mindig az aktuális helyzethez alkalmazkodjon.

Tudástár:

https://www.cdc.gov/heart-disease/about/heart-valve-disease.html

https://www.nhlbi.nih.gov/health/heart-valve-diseases/types

Forrás: Kardioközpont – Prima Medica (www.kardiokozpont.hu)

 

 

 

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Müller Gábor

dr. Müller Gábor

belgyógyász, kardiológus
  • Specialitások: Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom 16. II.em./6. (28-as kapucsengő)

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt doktor ur. Egy kerdessel fordulnék önhöz, nagyapamnak szivoroblémája van gyakorlatilag az orvasok azt alapitottak meg hogy 2 sziv billentyü nem müködik és hogy müteni nem lehet mert bele hal a tünetei nehez legzes szaj szaradas es ha valamit tevekenykedik a haz körük hamar elfarad, az orvasok olyat is alapitottak meg hogy nala hogy viz van a szervezeten el is keztek csapolni de csak keves van , valahogy en nem tudok bizni ebben hogy nem lehet segiteni rajta, sajnos nagyapam Ukrajnába él és ha tudna nekünk ez ügzyben segiteni nagyon megköszönném válaszát elöre is köszönöm. Üdvözlettel:Erik
Kedves Erik!

Sajnos van olyan, hogy előrehaladott szívbillentyű-betegség (szűkület vagy elégtelenség), ha nem kerül időben észlelésre, szívizom-károsodást okoz, mely végül szívelégtelenséghez vezet. Az Ön által leírt tünetek is ezt támasztják alá. A kezelés lehetőségeiről csak a vizsgálati leletek ismeretében lehet nyilatkozni: melyik billentyűkről van szó, milyen billentyűbetegségről van szó, milyen a szív aktuális állapota (szív-ultrahangos vizsgálati lelet lenne az elsődleges).

Üdvözlettel

Dr.Ferenczy Péter

Kapcsolódó oldalak

Szívultrahang

Szívultrahang

Holter EKG

Holter EKG

Ezek növelik a szívinfarktus rizikóját

Ezek növelik a szívinfarktus rizikóját

Páciensek mondták

Kimagasló szaktudás, érthető kommunikáció jellemző Főorvos Urat, többet biztosan nem megyek más kardiológushoz.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.