Veszélyes lehet a koronavírus az idősebb szívbetegekre

Veszélyes lehet a koronavírus az idősebb szívbetegekre

Azt eddig is tudhattuk a koronavírusról, hogy főként az idősebbekre és a betegekre jelenthet nagy veszélyt, de most már statisztikák is bizonyítják ezt. Dr. Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a szív-érrendszeri betegek gondos ellenőrzésére hívta fel a figyelmet.

Idősebb életkor és alapbetegségek növelik a rizikót

A Worldometer nevű, statisztikákkal foglalkozó szervezet nyilvánosságra hozta a koronavírussal kapcsolatos eddigi adatokat. Ezek szerint azok közül, akiknél azonosították a vírust, az alábbi arányban következett be halálozás:
80 fölött: 14,8 %
70-79 közt:  8 %
60-69 közt: 3,6 %
50-59 közt: 1,3 %
Ezen életkor alatt 1 % alatt történtek halálozások.
Az életkoron túl jelentősen növelik a rizikót az alapbetegségek, amelyek közt első helyet foglalnak el a szív-érrendszeri betegségek. Hiszen például a magasvérnyomás betegséggel élők közül a fertőzöttek 6 %-a halt meg, a további kardiovaszkuláris betegeknél ez az arány már 10,5 %. Ez a vizsgált alapbetegségek közül tehát az első helyen szereplő rizikófaktor, olyan betegségek előtt, mint a diabétesz, a krónikus légzőszervi betegségek és a daganatok. Világos tehát, hogy az idősebb kardiovaszkuláris betegeknek különösen óvatosnak kell lenniük ebben az időszakban.

Ilyen tünetekre kell figyelni

A szív- érrendszeri betegeknek fontos a jó állapot a vírusok átvészeléséhez.A COVID-19 nevű vírus szinte teljesen ugyanolyan tüneteket okoz, mint a klasszikus influenza, vagyis kimerültséget, lázat és száraz köhögést. Egyes betegeknél – különösen az idősebbeknél és a krónikus betegségekkel élőknél – a folyamat tüdőgyulladássá fajulhat, amely mellkasi fájdalommal, légszomjjal járhat.  Bár az esetek 80 %-ában olyan enyhébb tünetek jelentkeztek, amelyeknél elég volt az otthoni gyógyulás, a maradék 20 %-ban kórházi ellátás vált szükségessé, elsősorban a légzőszervi panaszok miatt.
Érdemes megjegyezni, hogy a koronavírus sokkal kevésé okoz olyan tüneteket, mint az orrfolyás, a tüsszögés vagy a torokfájás – ezek inkább a megfázás tünetei lehetnek.

Mit tehetnek a magas vérnyomásos és a szív-érrendszeri betegek?

Mind a kardiovaszkuláris betegeknél, mind a magasvérnyomás betegeknél a fő cél, hogy a lehető legjobb állapotban legyenek, a lehető legjobban karbantartott immunrendszerrel és alapbetegséggel. A magas vérnyomás gyógyszeres kezelésének fő célja, hogy úgy csökkentse az értékeket, hogy a lehető legkevesebb mellékhatást okozza, és a lehető legkevésbé befolyásolja a mindennapi tevékenységet, ezért van szükség a rendszeres ellenőrzésekre. A gyógyszerek kombinálására a kontrollokon mért értékek, vizsgálatok és a beteg személyes tapasztalatai alapján kerülhet sor, egy-egy újabb szer hozzáadásával. Természetesen ilyenkor figyelembe kell venni a gyógyszerek egymásra gyakorolt hatását és együttes szedésük esetén pontosan kell beállítani minden egyes szer dózisát.
A magas vérnyomás rendszeres kontrollja fontos a jó állapothoz.- A magas vérnyomás kezelésében éppen a folyamat időtartama és bonyolultsága miatt kiemelten fontos az orvos-beteg együttműködés. Olyan látszólagos apróságok befolyásolhatják az eredményt, mint a gyógyszerek bevételének időpontja. Ezért kell részletekbe menően kidolgoznunk a kezelést. A folyamatos visszaellenőrzésre az idősebbeknek is szükségük van, nem szabad azt gondolni, hogy náluk már úgysem szükséges változtatás a jó állapot megtartásához – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.  – Az érintetteknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy a kezelés célja nem csupán a vérnyomás beállítása, de a már kialakult szövődmények kezelése, illetve a kialakulásuk megakadályozása. Ezért a kontrollok során nem csak a vérnyomást mérjük meg újra és újra, de rendszeresen szükség van laborvizsgálatokra, a szív- érrendszeri betegségek rizikófaktorainak ellenőrzésére és az életmód felülvizsgálatára is. Az alapállapottól és a kezelés beállításának fázisától függően évente 2-4 felülvizsgálatra lehet szükség, súlyosabb esetben akár havonta is hasznos lehet az ellenőrzés.
A más típusú szív-érrendszeri betegeknek a rendszeresen kontrollokon kívül is érdemes meglátogatniuk a kardiológust, ha szokatlan tüneteket tapasztalnak, vagy ha éppen belevágnának egy nagyobb utazásba, edzésprogramba. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a gyógyszerszedőknek kell elővigyázatosnak lenniük, az idősebbek, akiknek kezeletlen magas vérnyomásuk van, vagy csak időnként „rendetlenkedik a szívük” szintén fokozott óvatosságot kell, hogy tanúsítsanak.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Sztancsik Ilona

dr. Sztancsik Ilona

kardiológus, aneszteziológus és intenzív terapeuta

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelettel! Kèrdèsem lenne, hogy időnkènt megemelkedik a pulzusszàmom, akàr 130-is lehet, ebben az èvben 2*törtènt meg velem. Kb 1màsodperces lüktetèst èrzek a szìvemnèl ès abban a pillanatban màr 130-ra emelkedik a pulzusom. Kb februàr òta gyògyszert kell szednem rà Metohexal 47.5. Kb 3 hete törtènt a màsodik, akkor a kòrhàzba szivkatèterezèst javasoltak. Minden eredmènyem tökéletes, vèrkèp, szìvultrahang, ekg. Kèrdèsem lenne, ön szerint is javasolt a szìvkatèterezès? Köszönöm szèpen vàlaszàt!
Tisztelt Müller Bernadett!



Ritmuszavara pontosítására, feltehetőleg elektrofiziológiai vizsgálatot terveznek, amit érdemes elvégeztetni. A vizsgálat eredménye alapján előfordulhat, hogy a katéterezésnél olyan beavatkozást tudnak végezni, amely megszüntetheti a ritmuszavarát.

Üdvözlettel:

Dr. Sztancsik Ilona

Kapcsolódó oldalak

Magasvérnyomás kezelése

Magasvérnyomás kezelése

Szívritmuszavar vizsgálati csomag

Szívritmuszavar vizsgálati csomag

Szívdobogás érzés

Szívdobogás érzés

Páciensek mondták

Sztancsik doktornőnél kedvesebb, hozzáértőbb, emberibb orvossal még nem találkoztam. Nagyon hálás vagyok, hogy hozzá kerültem és ezután is csak hozzá fogok járni.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.