Orvos válaszol

Kérjük mielőtt felteszi kérdését, olvassa el az eddig feltett kérdéseket, és az azokra adott válaszokat ITT.

Tisztelt Doktor Úr!
Körülbelül 3 hónapja egyik napról a másikra éreztem lefekvésnél,hogy lüktet a fejem,a nyakam ,sőt még a hátam is.
De időnkét még a lábamban is érzem.(Vagyis inkább az egész testemben).
Állásnál, ülésnél is olyan mintha valaki mindig egy picit lökdösne.
A szívverésem szapora szokott lenni időnként, illetve 10 lépcsőfok megtétele után is 110-120 a pulzusom.
Nyugalmi helyzetben teljesen jó a pulzusom, vérnyomásom is.
Ha hason fekszem akkor a nyakamnál az erem lüktet,ha a hátamra akkor a fejemnél érzem.
Ha a fejemet megfogom érzem,hogy lüktet rajta az ér.
Illetve az ujjvégeimben is ugyanez a lüktetés jön elő ha pl rárakom a lábamra a kezemet érzem,ahogy lüktet az ujjam.
Voltam kardiológusnál ahol 110-es pulzusom volt,kaptam rá betalocot de nem múlt el tőle a lüktetés.
Egy ideje állásnál is olyan érzés mintha a tarkómnál az erek vagy idegek bizseregnének.
Neurológusnál is voltam ott sem találtak semmit.
Laborértékeim is jók.
Pajzsmirigyultrahangot is csináltattam ott cisztáim vannak csak.
Nőgyógyász sem talált semmit.
Nem tudom hova tudnék még elmenni ezzel a gonddal mert sehol nem találnak semmit.
Lassan már megőrülök tőle mert nem tudom kipihenni magam emiatt.
Ön szerint mi lehet a probléma,vagy merre induljak tovább?
Kedves Anna!

Miután a kardiológus vizsgálata alapján rendelt Betaloc a panaszait nem szüntette meg, ill. egyéb vizsgálatok sem találtak eltérést, felmerül a háttérben pszichés ok is, valamint a szélsőséges időjárás, nagymértékű hőmérséklet ingadozások is hozzájárulhatnak a tünetek kialakulásához. Magnézium, Kálium pótlás, vitaminok szedése, bőséges folyadékfogyasztás , valamint pszichológus felkeresése ajánlott.

Tisztelettel:

Dr. Sztancsik Ilona

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.