Orvos válaszol

Kérjük mielőtt felteszi kérdését, olvassa el az eddig feltett kérdéseket, és az azokra adott válaszokat ITT.

Tisztelt Doktor úr/nő!
A háziorvoshoz csak következő hétre van időpontom, hogy elkezdjem kivizsgálásomat, így szeretném -lehetőleg-megnyugtató tanácsát kérni. 1-2 hete elkezdett a szívem érezhetően verni, bedobbanásokat érzek, utána pedig néhány szívverést. Ezek inkább nyugalmi helyzetben jönnek elő, mozgás közben nem jellemző. Nagyon ijesztő, amikor érzem a dobbanást, köhögök egyet automatikusan, hogy megszűnjön. Vannak időszakok, amikor a bedobbanás, a szívdobogásérzés óránként akár 15-20x is érezhető, viszont van időszak, amikor semmi tünetem sincs.
Concor cor 2,5 mg-ot szedek évek óta reggeletne, illetve Controloc 40 mg-ot szintén reggel. November óta endokrinológus javaslatára Szelént napi 1x, illetve Mercformin 1/2 tablettát veszek be. A pajzsmirigy értékeim voltak magasak, ezért kezdődött azirányú vizsgálatom.
Nem tudom, hogy összefüggenek e, de forgó jellegű szédülés is urrá szokott lenni rajtam, ami fejmozgatásra megszünik - a nyakam merevedésére gyanakszom inkább, de ezt is majd jelzem a háziorvosnak.
Tudom, hogy látatlanban nem lehet diagnózist felállítani, de esetleg a közel egy hét múlva esedékes vizsgálatomig örömmel fogadnám tanácsát, megnyugtatását.
47 éves, 178 cm, 78 kg nő vagyok
Köszönettel és üdvötlettel:
Liliána
Tisztelt Asszonyom,

A leírt tünetek hátterében nagy valószínűséggel pitvari vagy kamrai pótülések szerepelnek (un. extrasystolia). Ezek oka sokfele lehet, részben kardiológiai eredetű, részben exogén faktorok következtében is kialakulhat extrasystolia, pl. jelentős kofffein-bevitel etc. Hogy pontosan mi okozza es van-e klinikai jelentőségé az Ön eseteben ezeknek a pótüléseknek, a kevés adat alapján nem lehet sajnos megmondani. Kardiológiai szempontból Holter-EKG es echocardiographia indokolt, valamint a kórelőzmény pontos ismerete.

Üdvözlettel

Dr.Ferenczy Peter

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.