Orvos válaszol

Kérjük mielőtt felteszi kérdését, olvassa el az eddig feltett kérdéseket, és az azokra adott válaszokat ITT.

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!
Kisfiammal kapcsolatban keresem Önöket. 7 éves, enyhe tölcsérmelle van.
Szeptemberben kezdte az iskolát. Nagyon érzékeny-szorongó gyermek, sokáig tud rágódni dolgokon, ugyanakkor életvidám élénk kisfiú is egyben. Nyáron többször megfigyeltem, hogy mozgás közben nagyon erősen izzad. Ez inkább csak melegebb időben fordult elő, de mégis hamarabb leizzad mint a társai. Többször előfordult, hogy mutatta, hogy milyen gyorsan ver a szíve, de ez általában szaladgálás alatt-után fordult elő, viszont egyszer-kétszer nyugalmi helyzetben is. Ilyenkor úgy fogalmaz "azt érzi, hogy gyorsabban folyik a vér az ereiben". Szeptemberben kezdte el az iskolát és 3 hét után elpanaszolta, hogy iskolába menet (mindig ugyanazon a helyszínen) egy nagyot dobban a szíve. Kérdeztem, hogy testnevelés órán, vagy máskor előfordul-e vele, de azt mondta nem, csak reggel és csak azon az útszakaszon. Ma este egy kis kergetőzés után, miután leült mondta, hogy nagyon remeg belülről és hogy megint "gyorsan folyik a vére". Miután kifaggattam, hogy érez-e más rosszullétet-fájdalmat-plussz szívdobbanást, mindenre nemet válaszolt, aztán mondta, hogy mostmár (miután ringattam egy picit) jól van. Nagyon tanácstalan vagyok. Azt gondolom talán pszichés dolgok okozzák nála ezeket a tüneteket (szorongó alkat-iskolakezdés), de mégis tartok tőle nem-e szervi dolog áll a háttérben, ráadásul a tölcsérmell is zavar, hogy az nem okozhat-e szívproblémát. Mi tévő legyek? Merre induljak?
Válaszukat előre is köszönöm!
Kedves Kriszta!

Első lépcsőben javaslom a házi-gyermekorvos felkeresését és egy vizsgálatot: van-e szívzöreje a kisfiúnak vagy egyéb szervi szívbetegségre utaló tünete. (A mozgás utáni izzadás vagy szaporább szívverés nem feltétlenül kóros jelenség, és a nagy szívdobbanás mindig ugyanazon a helyszínen és iskolába menet pedig inkább az iskola miatti szorongás tünete.) Gyermek-kardiológiai vizsgálat szükségességéről a fentiek alapján lehet dönteni de a leírtak alapján szervi szívbetegség kevéssé valószínű.

Üdvözlettel

Dr.Ferenczy Péter

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.