Töltött sütőtök

Töltött sütőtök

A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében és kezelésében az egészséges táplálkozás köztudottan nagy szerepet játszik.  

Hozzávalók

  • 2 db kisebb sütőtök félbevágva
  • 2 ek olíva olaj
  • 140 g barnarizs
  • 1 tk repceolaj
  • 1 közepes méretű hagyma
  • 3 cm friss apróra vágott gyömbér
  • citromfű
  • 4 dl mandula ital
  • 400 g lencse (konzerv)
  • 100 g spenót
  • parmezánsajt a tetejére

Elkészítés

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
2. Vágjuk ketté a sütőtököket, majd magozzuk ki őket.
3. Helyezzük a tököket sütőpapírra, majd süssük őket előmelegített sütőben kb. 40 percig.
4. Közben készítsük el a rizst az előírás szerint.
5. Amíg a rizs fő, hevítsük fel az olajat egy serpenyőben. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát és a citromfüvet, és pároljuk üvegesre.
6. Adjuk hozzá a növényi italt, a lencsét, és 15 percig főzzük össze.
7. Majd pedig hozzákeverjük a rizst is a lencsés mixhez, a spenóttal együtt, és főzzük 3-4 percig tovább.
8. Vegyük ki a sült tököt a sütőből, és osszuk el a tölteléket a mélyedésekben.
9. Szórjuk meg parmezánsajttal, és süssük össze további 10 perc alatt.

Jó étvágyat kívánunk!

 

Téma szakértői

Kapcsolódó oldalak

Testsúlycsökkentő program

Testsúlycsökkentő program

Szívelégtelenség

Szívelégtelenség

Ischaemiás szívbetegség hosszútávú gondozása

Ischaemiás szívbetegség hosszútávú gondozása

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.