5 nyári tanács szívbetegeknek

5 nyári tanács szívbetegeknek

A szívbetegeknek fokozottan érdemes vigyázniuk magukra a kánikulai időszakban, különösen, ha 50 év felettiek, társbetegségeik is vannak és/vagy túlsúlyosak. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa hasznos tanácsokkal szolgál.

A kontroll most kiemelten fontos

A szívbetegeknek a rendszeresen kontrollokon kívül is érdemes meglátogatniuk a kardiológust, ha nyáron szokatlan tüneteket tapasztalnak, vagy ha éppen belevágnának egy edzésprogramba. Bizonyos szívgyógyszerek, például a béta-blokkolók, a vízhajtók, vagy a kalciumcsatorna blokkolók fokozhatják a szervezet melegre adott reakcióit. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a gyógyszerszedőknek kell elővigyázatosnak lenniük, az idősebbek, akiknek kezeletlen magas vérnyomásuk van, vagy csak időnként „rendetlenkedik a szívük” szintén fokozott óvatosságot kell, hogy tanúsítsanak.

Az 5 legfontosabb nyári tanács szívbetegeknek

1.Igyunk!

Rendszeresen kortyoljunk vizet, különösen, mialatt és miután fizikai aktivitást végeztünk. Ez alatt akár olyan könnyű mozgásokat is érthetünk, mint kertészkedés, otthoni munkák vagy séta. Ha unalmasnak találjuk a tiszta vizet, facsarjunk bele valamilyen gyümölcsöt, de a túl sok koffeines ital és az alkohol a melegben különösen kerülendő! Az idősebbek sokszor nem érzik a szomjúságot, őket érdemes gyakrabban figyelmeztetni az ivásra, a dehidratáció elkerülése végett.5 nyári tanács szívbetegeknek - Kardioközpont

2.Védekezzünk a nap ellen!

Nem csak a szívbetegeknek fontos a naptej-használat, mindenkinek ajánlatos legalább 15 faktoros naptejet használni a szabadban tartózkodáskor. A széles karimájú kalap, a napszemüveg és a könnyű, jól szellőző, nem szoros öltözék is megóvhat a túlhevüléstől. Mindezzel együtt sem ajánlatos a legmelegebb órákat, vagyis 11-15 óra közti időszakot a tűző napon tölteni.

3.Tartsunk szünetet!

Még a legkönnyebb tevékenység esetén is ajánlatos rendszeres szünetet tartani a szívbetegeknek, amikor leülnek, akár lefekszenek, esetleg lezuhanyoznak és regenerálódnak egy kicsit. A nagy meleg ugyanis még az egészséges szervezetet is megterheli, a szívbetegeknek pedig még több energiába kerül az alkalmazkodás.

4.Figyeljünk a jelekre!

A szívbetegeknek és a környezetüknek is tisztában kell lenniük azokkal a jelekkel, amelyek a meleg miatti kimerültségre, vagy akár hőgutára utalnak. Az előbbire utaló tünetek a fejfájás, a szédülés, a gyengeség, a hányinger, a sötét színű vizelet. Ha ezeket tapasztaljuk, pihenjünk le, tegyünk magunkra hideg borogatást, kapcsoljuk be a ventillátort, vagy ha lehet, keressünk légkondicionált helyiséget.  Hőguta esetén viszont – amelyre a gyors, gyenge pulzus és légvétel, a zavarodottság, a kipirult, forró bőr és akár az eszméletvesztés utalhat – hívjunk mentőt!

5.  Kérjünk segítséget a szakorvostól!

- A kánikula hatására a perifériás erek kitágulnak, a vérnyomás gyakran ingadozni kezd és erősebben is izzadunk - ami nyilván megváltoztatja a vízháztartást -, és ez együtt erősen megviselheti a szívet – ismerteti dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa. – Ilyenkor megnő a szívinfarktus, az ödémásodás és a trombózis kockázata is. A kánikula felerősítheti a gyógyszerek hatását, ami esetleg arra engedi következtetni a betegeket, hogy csökkenthetik az adagot vagy el is hagyhatják az adott szert, ez azonban veszélyes lehet! Vagyis akár panaszt okoz a meleg, akár úgy érzi a páciens, hogy változtatni kell a gyógyszerelésén, a legfontosabb teendő, hogy keresse fel a kardiológust! Csakis a kivizsgálás és a kontroll lehet az alapja a biztonságnak és a szövődmények elkerülésének.

Forrás: KardioKözpont  (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Jó napot! Jelenleg vizsgálatokra járok. Szívultrahangon voltam ahol kiderült hogy a szívbillentyűm nem zár rendesen. További vizsgálatokat írtak elő szívkoszorúér ct-t. Tegnap este folyamán egy kisebb stressz ért aminek hatására 116-os volt a pulzusom Betaloc 50mg-os gyógyszer sikeresen levitte 97-re a mai nap folyamán 75-re de enyhe szívfájdalmam megmaradt mikor levegőt veszek. Nem tudom mi tévő legyek?! Forduljak orvoshoz vagy ez majd magától elmúlik?!
Tisztelt Serbán Stella Diána!

Ilyen panasz esetén érdemes kardiológusához fordulni!

Üdvözlettel:
Dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Csendes szívroham

Csendes szívroham

Szívkatéterezés után

Szívkatéterezés után

Bizonytalan mellkasi fájdalom

Bizonytalan mellkasi fájdalom

Páciensek mondták

A megérkezésemkor udvarias útbaigazítást kaptam - első alkalommal kerestem fel Önöket. Nem kellett várakoznom, a megbeszélt időpontban sorra is kerültem. A főorvos úr nyugodtan, figyelmesen végighallgatott és úgy éreztem nem egy "tárgy vagyok a számára, amit majd valahogy meg kell javítani". Foglalkozott - nem sietve - a problémámmal és udvariasan közölte a lehetséges megoldási módokat. Összességében csak pozitívan tudom értékelni a szolgáltatásukat. 

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.