dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Vaskó Péter doktor úr hozzáállása, nyugodt szakmai meghallgatása, kérdései, tájékoztatása, vizsgálata kifogástalan. A nyugodt, barátságos rendelői hangulat mellett kedvesség és hozzáértés várja a betegeket. Az ember úgy érzi, még ha nagyon beteg, a látogatástól és bánásmódtól meggyógyul. Köszönöm ezt a főrovosnak és csapatának

kedvesség és hozzáértés várja a betegeket

 A doktor úr hihetetlenül türelmes, készségesen és kedvesen válaszol minden kérdésre. Érződik, hogy tényleg szívből akar segíteni a problémán, és a szakmai felkészültsége erre maximálisan alkalmassá is teszi. 

Hihetetlenül türelmes

Nagyon elégedett voltam, mert igen magas a szolgáltatás színvonala. Munkatársaik figyelmesek és segítókészek. 

Magas a szolgáltatás színvonala

A recepción kedvesen foglalkoztak velem. (Nem volt szükség szakmai segítség kérésére, adására.) Dr. Vaskó Péterről csak felsőfokon lehet nyilatkozni! Nagyon körültekintően, részletesen kérdezett a panaszaimról. Nagyon kedves, figyel az emberre. Empatikus és abszolút pozitív a kisugárzása! 65 éves múltam, de ilyent eddig még soha, sehol nem tapasztaltam: egy méretarányos, rugalmas szív-maketten metszetben mutatta be a szív részeit, működését. Ezt lenyűgözőnek gondolom! Előző leleteimet figyelmesen tanulmányozta, A BENNÜK LÉVŐ ELLENTMONDÁST AZONNAL ÉSZREVETTE, "KISZÚRTA". Helyszíni méréssel ellenőrizte, hogy valóban hibát talált-e. Sajnos igen!! Összesített véleményem: 5* 

Empatikus és abszolút pozitív a kisugárzása

A doktor úr hihetetlenül türelmes, készségesen és kedvesen válaszol minden kérdésre. Érződik, hogy tényleg szívből akar segíteni a problémán, és a szakmai felkészültsége erre maximálisan alkalmassá is teszi.

szívből akar segíteni a problémán

A megérkezésemkor udvarias útbaigazítást kaptam - első alkalommal kerestem fel Önöket. Nem kellett várakoznom, a megbeszélt időpontban sorra is kerültem. A főorvos úr nyugodtan, figyelmesen végighallgatott és úgy éreztem nem egy "tárgy vagyok a számára, amit majd valahogy meg kell javítani". Foglalkozott - nem sietve - a problémámmal és udvariasan közölte a lehetséges megoldási módokat. Összességében csak pozitívan tudom értékelni a szolgáltatásukat. 

Foglalkozott a problémámmal

A megbeszélt időpont előtti napon telefonon egyeztettek, hogy történt-e változás. A megbeszélt időben, várakozás nélkül elkezdődött a vizsgálat. Kellemes környezet, udvarias, előzékeny tájékoztatás, pontos, lelkiismeretes orvosi vizsgálat. A szükséges teendőkről alapos, részletes tájékoztatás az orvos részéről, kiterjedve még az otthoni vérnyomás mérés helyes módjára is. 

pontos, lelkiismeretes

Barátságos, udvarias légkör, mind a recepción, mind az orvossal.

Barátságos, udvarias

Dr Peter Vasko Were very friendly Informative helpfull and He solved all my problems which were followed me for 5-6 years Im very thank full for him i cannot do anything but to HIGHLY RECOMMEND HIM TO EVERYONE!

Very friendly Informative helpfull

Végtelenül kedves, türelmes és nagy szakmai tudással rendelkező orvos. Fontos volt számomra, hogy mint beteg tisztában legyek (számomra is érthetően) betegségemmel, a további kezelések, lehetőségek tükrében.

Végtelenül kedves, türelmes

Alapos, pontos, figyelmes. Meghallgat, tanácsai megfontoltak, betarthatóak.

Tanácsai megfontoltak

Kellemes, megnyugtató hangulat, nagyon célirányos és hatékony vizsgálatok, preciz és teljesörű tájékoztatás.

Célirányos és hatékony vizsgálatok

Maximálisan elégedett vagyok, kimondottan jó a véleményem, gyakorlatilag minden tekintetben. Minden a recepciónál kezdődik..., mosoly, inetlligencia, kedvessség, kitűnő eligazitás fogadott. Dr.VASKÓ PÉTER magabiztos és jó szakember benyomását keltette-örülök, hogy Hozzá kerültem.

Magabiztos és jó szakember

Dr. Vaskó Péternél 2x jártam Intézményükben. Rendkívül nagy tudású, felkészült, alapos. Betegségemről kikérdezett, megvizsgált. Rám szánta az időt, válaszolt kérdéseimre, elmagyarázta, hogy mit "talált" Mindezt közérthetően, türelmesen. Nagyon örülök, hogy hozzá kerültem!!! 

Rendkívül nagy tudású, felkészült, alapos

Alapos vizsgálat. Hatalmas szaktudás. Kedvesség. Emberségesség. Az asszisztens Katát is nagy nagy dicséret illeti, szakmailag és emberileg is. 

Hatalmas szaktudás

Gyors időpont, nagyon kedves volt doktor úr és a személyzet is. Külön értékeltem, hogy doktor úrral mindent nagyon jól meg lehetett beszélni. Nagyon elégedett vagyok az egész rendszerükkel, alaposságukkal és kedvességükkel!

Mindent meg lehetett beszélni

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó cikkünk

A COVID-on átesett betegeknek jobban kell figyelniük a szívükre

A COVID-on átesett betegeknek jobban kell figyelniük a szívükre

Olasz kutatók figyeltek fel arra, hogy a koronavírusos vagy a fertőzésen átesett betegeknél megnövekedett a kórházon kívül bekövetkező szív-érrendszeri ...

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt doktor Ur. 2005-ben volt egy mübillentyü mütétem azóta syncumart szedek.Az utóbbi évben elszabadult az INR értéke nálam 5,6,7 es volt Étkezési szokásom nem változott.Cukor beteg is vagyok inzulinozom is magam.Most volt egy szivritmus zavarom és felirtak nekem cordaron tablettát.Már a kórházból is 4-es INR el engedtek el.Az volna a kérdésem hogy nem lehetne lecserélni a syncumart másra mivel elég régóta szedem.A kardiológusom azt mondta a syncumar erre van kitalálva.Mit szól Ön ehhez? Válaszát várva maradok tisztelettel.József
Kedves József!
Amennyiben műbillentyűvel él, szükség van véralvadás gátlóra. Ú.n. K-vitamin antagonistára, tehát: Syncumarra vagy Marfarinra. Más lehetőség nincs, de az INR értéket könnyen be lehet állítani a kívánt értékre.

Üdv.
Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Ezek növelik a szívinfarktus rizikóját

Ezek növelik a szívinfarktus rizikóját

A szívelégtelenség stádiumai

A szívelégtelenség stádiumai

Kardiológiai vizsgálati csomag

Kardiológiai vizsgálati csomag

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.