Az orvos figyelme is gyógyít

Az orvos figyelme is gyógyít

Nemrégiben bebizonyosodott, hogy nem csak a gyógyszerek képesek csökkenteni a betegek fájdalmát, de a bizalomgerjesztő orvosi jelenlét is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere a szakértelem és az empátia jelentőségéről beszélt.

Gyógyító jelenlét

- Kardiológushoz sokszor konkrét tünetekkel érkeznek a betegek, akik emiatt nyilván kisebb-nagyobb mértékben meg vannak ijedve. Elsősorban természetesen egy alapos kivizsgálás szükséges, a kiváltó okot kell feltérképezni, és utána következhet a hatékony és a problémának legmegfelelőbb kezelés. Ez konkrét szív- érrendszeri betegség kapcsán természetesen jelenthet gyógyszeres ellátást, de gyakran elsősorban „csak” életmódbeli változtatást jelent, hiszen például a nem kezelt stressz önmagában is szívbetegségeket imitáló tüneteket okozhat. Jellemzően ilyen a mellkasi szorítás, a szívdobogás-érzés, a szorongás – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa. - Ugyanakkor sokszor tapasztaljuk, hogy pusztán a gyógyító szándékú jelenlét is javulást eredményez a betegnél. A tudat, hogy jó kezekben van, és a bizalom, amit természetesen ki kell érdemelni, képes felerősíteni a kezelések hatékonyságát.

Erősebb bizalom – kisebb fájdalom

kedves orvos kardiológusA Michigan-i Állami Egyetem kutatásai igazolják az orvosi megfigyeléseket. Kiderült ugyanis, hogy a bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat olyan agyi válaszokat indít el, amelyek csökkentik a fájdalmat. A szakértők azt is kimutatták, hogy a valóban a páciensekre figyelő orvosok betegei jobb egészségi állapotban fejezik be a kezeléseket. 
Az kísérlet során az önként jelentkező pácienseket két csoportba osztották. Az egyik csoporttal beteg-központú orvos foglalkozott, aki a panaszaikhoz kapcsolódva kérdezgette őket a munkájukról, a családi életükről, a megélt lelki és szociális hatásokról. A másik csoportnak kizárólag betegségéhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolnia, például milyen betegségei voltak, milyen gyógyszert szed. Ahogyan ez várható volt, a kérdőívekből kiderült, az első csoport tagjai erősebben kezdtek bízni az orvosukban.
A jelenség mögött álló neurobiológiai folyamatokat a kutatásban MRI-felvételekkel vizsgálták. A betegek egy injekciót imitáló enyhe elektrosokkot kaptak, miközben a kezelőorvosuk fényképét nézték. Eközben a tudósok az anterior insula – a fájdalomérzékelő központ – aktivitását monitorozták. Kiderült, hogy a beteg-központú vizsgálatban részt vevő betegeket annyira megnyugtatta az orvosuk látványa, hogy jóval alacsonyabb mértékben reagáltak a fájdalomra.
Ez az amerikai vizsgálat ráadásul előremutató céllal született, ugyanis egy nagyobb kutatás részét képezi, amelynek célja, hogy felállítsák a beteg-központú ellátás szabályait és ellenőrizhetővé tegyék az eredményességét. 

Az empátia minden esetben segít

- Szakmailag is fontos, hogy a beteg érezze, valóban segíteni szeretnénk neki és igyekszünk elnyerni a bizalmát - hangsúlyozza dr. Vaskó Péter. – Természetesen elsődleges, hogy a beteg fizikai állapotára koncentráljunk, de ha a pszichés és szociális helyzetére is igyekszünk fényt deríteni – gyakran csak hagyjuk, hogy maga mesélje el, ami a „szívét nyomja” – a páciens elégedettebb, a gyógyítás pedig eredményesebb lehet. Ez még abban az esetben is így van, ha nem pszichés, hanem fizikai eredetű a probléma és a kezelés is konzervatív eszközökkel történik. 

 

Forrás: Budai Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)

 

 

 

 

 

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Hova kell fordulni,ha a kardiológus megállapitotta,hogy szivbillentyűt kell cserélni?
Kedves Mária!
Sajnos ezt a kérdést, adatok és leletek nélkül nem lehet megválaszolni.

Üdvözlettel:
dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Holter EKG előnyei

Holter EKG előnyei

Szúró mellkasi fájdalom

Szúró mellkasi fájdalom

Szívzörej

Szívzörej

Páciensek mondták

A megbeszélt időpont előtti napon telefonon egyeztettek, hogy történt-e változás. A megbeszélt időben, várakozás nélkül elkezdődött a vizsgálat. Kellemes környezet, udvarias, előzékeny tájékoztatás, pontos, lelkiismeretes orvosi vizsgálat. A szükséges teendőkről alapos, részletes tájékoztatás az orvos részéről, kiterjedve még az otthoni vérnyomás mérés helyes módjára is. 

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.