6 fontos dolog, amit tudni kell a koleszterincsökkentőkről

6 fontos dolog, amit tudni kell a koleszterincsökkentőkről

A legismertebb koleszterinszint csökkentők a sztatinok, amelyek működéséről, optimális szedési idejéről és esetleges mellékhatásainak kiküszöböléséről dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa beszélt.

1. Így működik a koleszterincsökkentő

A legelterjedtebb koleszterinszint csökkentők a sztatinok, amelyek csökkentik a vérben az LDL-koleszterin (az ún. „rossz” koleszterin) szintjét, ezáltal közvetve redukálják a szív-érrendszeri betegségek kockázatát is. Számos sztatin típusú gyógyszer elérhető, amelyek működése bizonyos mértékig különböző, éppen ezért fontos a receptírás előtti alapos kivizsgálás. 
A sztatinok működésének alapja, hogy blokkolják egy, a májban termelődő enzim működését, ami koleszterint „gyárt”, így megakadályozzák az erekben, jórészt koleszterinből felépülő plakkok kialakulását. Ismeretes, hogy a koleszterineknek van egy másik típusa is, a HDL, vagyis a „jó koleszterin”, ami viszont hasznos, ugyanis - bonyolult folyamatok eredményeként – segít megszabadulni az LDL-től. Egyes kutatások és meta-analízisek azt is megállapították már, hogy a sztatinok pozitívan hatnak a HDL-termelődésre, és a nagy rizikójú csoportokban jelentősen csökkentik a szívbetegségek kialakulásának esélyét. 

2. Mikor optimális bevenni a koleszterincsökkentőt?

6 fontos dolog, amit tudni kell a koleszterincsökkentőkről - KardioközpontA gyógyszerek szedésével kapcsolatos össze szabályról elsősorban a kezelőorvosnál fontos tájékozódni és fontos be is tartani a megbeszélteket.  Már csak azért is, mert a sztatinoknak vannak rövid- és hosszú hatású válfajai.  Az ajánlások szerint a rövid hatású koleszterincsökkentők akkor hatnak a legjobban, ha este veszik be őket. Ennek az lehet az oka, hogy a koleszterint termelő enzim is ekkor a legaktívabb. A hosszabb felezési idővel rendelkező gyógyszerek (a felezési idő az az idő, amely alatt egy hatóanyag mennyiségének fele kiürül a szervezetből) a kutatások szerint ugyanolyan hatékonyak, ha reggel, és ha este vesszük be őket, a lényeg, hogy ha beállítottuk magunknak a bevételi időt, ahhoz tartsuk is magunkat.

3. Melyik gyógyszer az optimális?

- Erre a kérdésre egy adott személy esetében csak az orvos adhatja meg a választ. Amikor dönteni kell a koleszterincsökkentő típusáról és dózisáról, olyan tényezőket veszünk figyelembe, mint az aktuális koleszterinszint, meglévő betegségek (nem csak szív-érrendszeri eredetűek), a családban esetleg halmozódó kardiovaszkuláris betegségek, meglévő rizikófaktorok és már szedett gyógyszerek. Léteznek bizonyos „célértékek", tehát más a célérték egy egyébként egészséges, csak magas koleszterinszinttel élő, más egy szívinfarktuson átesett, vagy egy igen nagy rizikóval rendelkező polymorbid betegnél. Természetesen a nagyobb rizikónak kitett páciensek esetében magasabb dózisú vagy hosszabb hatású koleszterincsökkentők elrendelése az indokolt – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa.

4. Meddig kell szedni a koleszterincsökkentőt?

6 fontos dolog, amit tudni kell a koleszterincsökkentőkről - KardioközpontA koleszterincsökkentőket alapvetően folyamatosan kell szedni. Számos esetben bebizonyosodott, hogy akik az orvosi javallattól függetlenül abbahagyták a szedést, hamarosan újra emelkedett értékeket láthattak a laborleletben. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha valaki rendezi az életmódját - akár az életmód orvoslás segítségével -, tehát lemond a dohányzásról, leadja a fölös kilókat, rendszeresen mozogni kezd és kiegyensúlyozottan kezd táplálkozni, a kardiológussal egyeztetve lassan csökkentheti, esetleg el is hagyhatja a gyógyszert. 

5. Milyen mellékhatásai lehetnek a koleszterincsökkentőknek?

Az Amerikai Kardiológiai Társaság kutatása szerint a sztatint szedők 90 %-ánál nem jelentkezik semmilyen zavaró mellékhatás. Akik esetleg mégis tapasztalnak problémákat, azok jobbára gyengeségről, a székelési szokásos megváltozásáról, fejfájásról, bizonyos gyulladásokról és frissen kialakult cukorbetegségről számolnak be, különösen, ha ez utóbbinak más rizikófaktora is jelen van. Ugyanakkor az FDA, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Bizottság szerint a mellékhatások kockázata alacsony és az előnyök jóval felülírják azokat.

6. Mire érdemes kiemelt figyelmet fordítani a koleszterincsökkentők mellett?

Mivel a sztatinok kölcsönhatásba léphetnek egyes gyógyszerekkel, vitaminokkal, táplálék-kiegészítőkkel, ezekről mindenképpen tájékoztatni kell az orvost, még a receptírás előtt. Azt is fontos tudni, hogy sztatinok szedése mellett kerülni kell a grapefruit fogyasztást, mert az negatívan befolyásolhatja a hatást. A magasabb kockázati csoportba tartozóknak érdemes dietetikus segítségét is kérni, hogy egy olyan étrendet alakíthassak ki, amely szintén képes csökkenteni a koleszterinszintet. Ezen kívül mozgásterapeuta segítségével ajánlott kialakítani egy biztonságos, de hatékony edzésrendet, amely a túlsúly csökkentésében is nagy szerepet játszik, valamint fontos minden orvosi utasítást pontosan betartani és a rendszeres ellenőrzéseket lelkiismeretesen elvégezni.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő!Doktor úr! 5-6 éve kaptam egy infarktust.Megműtöttek jól vagyok hála istennek!Szedem a gyógyszereket rendszeresen.Tritáce,atova Teva,Nebiviol,Noacid és aspirin protect.De már mióta szedem a gyógyszereket akadtak némi problémáim.Ahogy jön a hideg és picit pihengetek,leülök kötögetni ,tv nézni ,a kezem fázni kezd,és elfehéredik.Raynaud-szindróma .A kardiológusom már küldött vele vér vételre is a Szent László kórházba,és ultrahangra is.semmit nem találtak.Annyit tett a kardiológus,hogy a Concort lecserélte a Nebiviolra.Mielőtt folytatnám lenne még egy problémám.A szemhéjam ödémás .Ezzel inkább nyáron küszködök.Voltam szemészeten is vele.A Doktornő azt mondta amit ugye tudok is ,hogy ugye meg van ereszkedve a szemhéjam,ami örökletes oké,de mitől van benne víz? Mitől ödémás,erre azt mondta mert ödémásodásra hajlamos vagyok.Írt fel gyógyszert és krémet,ami természetesen nem használ.Mondtam a házi orvosnak,mondtam a kardiológián,nem tudnak segíteni.Gyógyszertárban már allergia elleni cseppeket is adtak,de műkönnyet és még pár félét ami szintén nem használt.Aztán folytatom amit elkezdtem.Már elég régóta nyomozgatok,mert segítséget nem kapok orvosoktól.Már keringés javító teát is iszok:((( na mindegy!Próbálok egészségesen táplálkozni.Naponta 10 km gyaloglok.A lényeg olvasgatom egy ideje a gyógyszereim mellékhatásait.Nem lehet ,hogy ott a probléma?De az orvosom miért cserélte le a Concort ,a Nebiviolra ha ugyan úgy a hideg érzet ott van mint mellékhatás?Miért nem kapok másikat?Mire lehetne lecserélni?A Tritáce ödémásodást okoz ,mire tudom lecserélni amiben nincs ez a fajta hatás?már nem bírom elviselni magam mind a két tünet egy nagyon kellemetlen dolog.Rossz érzet!Családanya vagyok ,szeretném a családomat ellátni,és helyette pityergek,hogy milyen rosszúl vagyok,és senki nem segít!Szeretnék megoldást találni!Kérem a Doktornő segítségét.Nagyon szépen köszönöm.használt.
Tisztelt Hölgyem!

Sajnos, a leírt tünetek és a panaszok alapján nem tudom megmondani. Nem világos, hogy mi a legfontosabb elváltozás, mert a szem körüli ödéma csak másodlagos és nincs összefüggésben a gyógyszerekkel és a korábbi infarktussal sem.
Javasolni tudom Önnek, hogy jöjjön el hozzánk egy személyes konzultációra.

Üdvözlettel:
dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Mellkasi fájdalom

Mellkasi fájdalom

Szívinfarktus

Szívinfarktus

Csendes szívroham

Csendes szívroham

Páciensek mondták

A megérkezésemkor udvarias útbaigazítást kaptam - első alkalommal kerestem fel Önöket. Nem kellett várakoznom, a megbeszélt időpontban sorra is kerültem. A főorvos úr nyugodtan, figyelmesen végighallgatott és úgy éreztem nem egy "tárgy vagyok a számára, amit majd valahogy meg kell javítani". Foglalkozott - nem sietve - a problémámmal és udvariasan közölte a lehetséges megoldási módokat. Összességében csak pozitívan tudom értékelni a szolgáltatásukat. 

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.