Az érelmeszesedés korai kezelésével akár a szívinfarktus is megelőzhető

Az érelmeszesedés korai kezelésével akár a szívinfarktus is megelőzhető

Az érelmeszesedés gyakorlatilag a modern életvitel szinte egyenes következménye, hiszen mind az egyre növekvő élettartam, mind a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a dohányzás, a cukorbetegség és a stressz is a rizikófaktorai közé tartozik. És hogy miért jelent ez veszélyt az érintettekre? Milyen tünetek jelezhetik az érelmeszesedés előrehaladottabb állapotát? Mit lehet tenni a felismerésért és kezelésért még akár a tünetmentes szakaszban? Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa válaszolt a kérdésekre.  

Miért olyan veszélyes az érelmeszesedés?

Az érelmeszedés végső következménye akár szívinfarktus is lehet.Az érelmeszesedés folyamata során először az érbelhártya sérülését követően az érfalba került zsírokat az ott összegyűlő fehérvérsejtek bekebelezik, majd idővel meszes plakkokká formálódnak. Ezekbe a gyakran emlegetett plakkokba kalcium épülhet be, mely törékennyé teszi a zsíros lerakódást. Ezzel egyidőben a verőerek elveszítik rugalmasságukat, érbelhártyájuk megvastagodik. A plakkok felszínéhez pedig a vérben keringő vérlemezkék hozzátapadnak, tovább szűkítve az erek átmérőjét, idővel pedig a vérrög az ér átmérőjét akár teljesen is elzárhatja.
A betegség már egészen fiatal korban elkezdődhet és az évek során folyamatosan, tünet nélkül haladhat előre, egyre több eret érintve. Az észlelhető tünetek későbbi életkorban jelentkezhetnek, amikor egy-egy plakk vagy vérrög elzárva az érrendszer bizonyos szakaszát, érszűkületet okoz. Vagyis minél előbb érdemes lenne diagnosztizálni az érelmeszesedést, érszűkületet, és megkezdeni a folyamat előrehaladásának megakadályozását.

Ilyen tünetekkel mindenképpen orvoshoz kell fordulni

Mivel az érelmeszesedés a szervezetben bárhol bekövetkezhet, a tünetek, a megjelenési formák attól függenek, melyik verőeret szűkíti be, teszi rugalmatlanná a meszesedés.

  • Ha a lábak ereit érinti a folyamat, jellemzően járásra fokozódó fájdalmat érez a páciens, ami megálláskor enyhül vagy megszűnik. Ez az ún. intermittáló sántítás, ami kezeletlenül végső soron végtagelhalást eredményezhet.
  • Ammenyiben az érelmeszesedés a belekben zajlik, akkor erre az étkezés utáni görcsös fájdalom utalhat, amelyet – szintén kezelés hiányában - a bélfal elhalása, perforációja, hashártyagyulladás, szepszis követhet.
  • Az agyi érelmeszesedés egy lassú folyamat, ami a gondolkodási folyamat lassulását, memóriavesztést, kognitív leépülést eredményezheti, de előfordulhat ún. agylágyulás is, amely akár bénulásos következménnyel is járhat. A meszes plakkok stroke-ot, embóliát, trombózist is okozhatnak, aminek súlyos következményeként is elhalhat az agy érintett állománya.
  • Ha a szív koszorúerei szűkülnek, meszesednek el, lassan, fokozatosan elhalhatnak a szívizmok, és a kötőszövetek veszik át a helyüket. Nem ritka, hogy ezt a szívelégtelenség vagy a szívritmuszavarok diagnosztizálásakor fedezzük fel – ismerteti Vaskó doktor. - Akut esetben angina pectoris, vagyis szívér-görcs jelentkezhet, súlyos esetben pedig bekövetkezhet a szívinfarktus, amelyet azonban nem az általános érelmeszesedés okoz, hanem az úgynevezett vulnerábilis meszes plakk. Ez ugyanis hirtelen okoz elzáródást a szív koszorús ereiben. 

Szűréssel megelőzhetők a későbbi súlyos betegségek

Az érelmeszesedés vizsgálatában fontos a nyaki ultrahang és az EKG.- Ahhoz, hogy felismerjük az érelmeszesedést, érdemes elvégezni egy nyugalmi és egy terheléses EKG-t, egy boka-kar index meghatározást, bizonyos laboratóriumi vizsgálatokat – különösen a vérzsír-szintekre és a homocisztein-szintre vonatkozóan-, és egyes ultrahangos vizsgálatokat. Ezen kívül nagyon hasznos az fájdalommal nem járó arteriográfia, amellyel felmérhető az érfalak rugalmassága, kiszűrhető a korai érelmeszesedés – foglalja össze dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. - Különösen ajánlott a kivizsgálás azoknak, akik valamilyen érbetegségre hajlamosító rizikófaktorral rendelkeznek, mint például magas vércukorszint, emelkedett koleszterinszint, magas vérnyomás, családban előforduló szívinfarktus, agyi infarktus, mozgásszegény életmód, elhízás, dohányzás és feldolgozatlan stressz. Ha pedig megszületik az érelmeszesedés diagnózisa, orvosi kezeléssel és életmóddal jelentősen befolyásolható a folyamat, megelőzhetőek lehetnek a súlyos következmények.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

 

 

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr! Varga Sándor vagyok,56 éves és autóbuszvezetőként dolgozok.Egy olyan kérdéssel szeretnék Önhöz fordulni,hogy egy az elmúlt időkben jelentkezett nálam egy olyan dolog amit még sosem tapasztaltam magamon,furcsa remegő szorongó érzés vesz elő és gyakran azt érzem,hogy szédülés is meg volt hányingerem is,voltam orvosnál is,kardiológusnál,tüdőgyógyászaton és labor vizsgálaton is,utóbbin közel egy hónapja ahol annyit állapítottak meg,hogy a vese funkcióm értéke magas,és valószínűleg nem iszok elég folyadékot és ezért vannak ezek a tüneteim,tettem ellene de nem szűnnek ezek továbbra sem ezek a tünetek,írtak fel nekem Covercard 5/5 gyógyszert mert a vérnyomásom is egy kissé magas lett pedig sosem volt eddig,a kardiológus javasolt egy szívizotóp vizsgálatot annak ellenére,hogy negatív volt az eredményem,de sajnos oda egyszerűen nem tudok bejutni mivel a megadott telefonszámokat nem tudom elérni.Kérdésem az volna,hogy mit javasol a doktor Úr ez esetben,mivel buszt vezetek így szeretnék biztos lenni abban,hogy alkalmas vagyok ebben az állapotban ezt a feladatot ellátni mert emberek életéért felelek nap mint nap,és nem szeretném ha valami baj következne be.Tisztelettel köszönöm,és várom előre is a válaszát.Üdvözlettel:Varga Sándor autóbuszvezető Volánbusz ZRT
Tisztelt Varga Sándor!

A leírtakból nem derül ki, hogy mi a betegsége. Ezt csak egy kivizsgálás után tudnám megmondani és csak ezután tudnék tanácsot adni,

Üdvözlettel:
Dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Mellkasi fájdalom

Mellkasi fájdalom

Szívzörej

Szívzörej

Holter EKG

Holter EKG

Páciensek mondták

Alapos vizsgálat. Hatalmas szaktudás. Kedvesség. Emberségesség. Az asszisztens Katát is nagy nagy dicséret illeti, szakmailag és emberileg is. 

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.