Egyre több stressz? Így vezethet szívbetegségekhez

Egyre több stressz? Így vezethet szívbetegségekhez

A krónikus stressz közvetlenül is növeli a szív és érrendszeri betegségek rizikóját, ahogyan ezt egy tanulmány is bizonyítja. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa az összefüggésekre és a komplex kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet. 

A kulcs a gyulladás

A tartós stressz kapcsolatba hozható azon agyi terület fokozott aktivitásával, amely az érzelmek feldolgozásáért felelős és növeli a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. The Lancet c. szaklapban megjelent korábbi tanulmány szerzői szerint a stressz ugyanolyan fontos rizikófaktornak számít ebből a szempontból, mint a dohányzás és a magas vérnyomás.
A stressz közvetlenül is növelheti a szívinfarktus rizikóját.A Harvard szakemberei két kutatást hasonlítottak össze. A nagyobbikban 293 személy agyi tevékenységét vizsgálták és megállapították, hogy stressz hatására az amygdala „jelzést küld” a csontvelőnek, hogy több fehérvérsejtet termeljen. Ez pedig az artériák gyulladásos folyamát indíthatja be, amely végső soron szívinfarktushoz, anginához és stroke-hoz vezethet. A kisebb kutatásban szintén az artériák gyulladását és a stressznek kitett személyek amygdalájának aktivitását vizsgálták és ugyanarra a következtetésre jutottak. Ezt az összefüggést korábban már kimutatták egereknél, de néhány éve embereknél is sikerült beazonosítani.   

A stressz önmagában és a következményei miatt is veszélyes

Korábban „csupán” abban a vonatkozásban véltek a kutatók összefüggést feltételezni a stressz és a kardiológiai betegségek közt, hogy a krónikus stresszben élők gyakrabban fordultak a káros szokások, így a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a túlevés felé, de a közvetlen összefüggés sokáig nem volt ismert. Természetesen az említett kutatások viszonylag kisszámú esetet vizsgáltak, így szükségesek további vizsgálatok, de fontos tudatosítani a stressz szerepét az egészségre.
- Ha a későbbiekben pontosan beazonosítják azt az agyi folyamatot, amely közvetlenül is növeli a rizikót, az új kezelési útvonalakat is megnyithat előttünk és megerősíti azt a szándékunkat, hogy mindenképpen tereljük a pácienseket a megfelelő stresszkezelés felé – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. - A folyamat természetesen nem egyik pillanatról a másikra következik be, azonban kezeletlenül, elhanyagolt esetekben évek múlva akár végzetes kimenetelű szívinfarktust, vagy agyvérzést okozhat. Látni kell, hogy a rizikófaktorok hatása nem is csak összeadódik, de megtöbbszöröződik, például 2 fontos rizikófaktornál négyszeres az esély a szívinfarktusra, 3 fontos rizikótényező jelenléte esetén pedig már tízszeres az infarktus bekövetkezésének esélye. Mivel a befolyásolható kockázati tényezők megfelelő életmód, táplálkozás, stresszoldás mellett, orvosi segítséggel jelentősen csökkenthetők, érdemes a szervezet aktuális állapotát különböző szűrővizsgálatokkal felmérni.

Fontos vizsgálatok stresszes életet élőknek

  • A stresszes életet élők szűrőcsomagja megelőzheti a szívbetegségeket.Az ún. nagylabor vizsgálat során született lelet az első lépés egy összetett diagnózis kialakításában, amely a szervezet mélyén zajló folyamatokról ad egyértelmű és részletes információt.
  • A kardiológiai vizit során a szív- és az érrendszer állapotára derül fény, a vérnyomás, a pulzus értékei, a szakorvosi manuális vizsgálatok, az anamnézis felvétel erős diagnosztikai értékkel bírnak.
  • A fájdalmatlan arteriográfos vizsgálat az erek állapotának feltérképezésére szolgál. Az arteriográfia során a karra rögzítenek egy mandzsettát, ami egy készülékhez kapcsolódik. Az így mért pulzushullámokat számítógép értékeli, és az elkészült leletből képet kapunk az érfal állapotáról, tehát kiderül, hogy normál, összehúzódott vagy kitágult állapotban van-e. Ezen kívül tájékozódhatunk arról, mennyire rugalmas vagy merev a főütőér, és hogyan dolgozik a szív.
  • A krónikus stressznek kitett személyeknél fontos a szívfrekvencia-variabilitás gyors, fájdalommentes felmérése is. A szívfrekvencia-variabilitás tulajdonképpen a szív válaszkészsége, amivel a körülményekre, a körülmények változásaira reagál. A szívműködés változékonyságának mértéke sokat elárul az ember általános egészségi állapotáról, fizikai és pszichés terhelhetőségéről, illetve stressztűrő képességéről.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő, Doktor úr! Jelenleg Lisonorm 10 mg/ 5 mg-ot, és Bisoblock 5 mg-os tablettát szedek ( Lisonormból nap fél. bisoblockból 1 reggel) A vérnyomásom 110-125/70-85 közé szokott esni, a pulzusom 55-80 között. Én ezt jónak tartom. Az orvosom korábban mondta, hogy próbáljam ki a Reg Enor méregtelenítő italt, és a környezetemben is csak jókat hallottam róla. Viszont a Lisonorm tájékoztatójában ez szerepel : "- A Lisonorm szedése során ne fogyasszon grépfrútlét vagy grépfrútot. A grépfrút és a grépfrútlé fogyasztása után megemelkedhet a vérben az amlodipin hatóanyag szintje, ami előre nem láthatóan fokozhatja a Lisonorm vérnyomáscsökkentő hatását." A Reg Enor csak grapefruit mag kivonatot tartalmaz. Ön szerint is nyugodtan fogyaszthatom? Sok ismerősömnek csökkent a gyógyszer adagja, vagy teljesen elhagyta azt. Félek, hogy ha túl alacsony lesz a vérnyomásom, és nem veszek be gyógyszert annak milyen hatása lesz. Önnek mi a véleménye? Köszönettel: Csicsoszki Anett
Tisztelt Csicsoszki Anett!

Önnek igaza van, valóban a grapefruit olyan hatóanyagot tartalmaz, amely a gyógyszer hatását csökkenti, vagy módosítja. Az Ön által említett "méregtelenítő" szerben senki nem tudja, hogy pontosan milyen anyagok vannak. Ezért nem minősül gyógyszernek és a hatása, mellékhatása is bizonytalan. Ezt a kockázatot kell felvállalni, amikor valaki ún. méregtelenítőt szed.

Üdvözlettel:
dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Szívzörej

Szívzörej

Koszorúér - betegség utánkövető vizsgálati csomag

Koszorúér - betegség utánkövető vizsgálati csomag

Holter EKG előnyei

Holter EKG előnyei

Páciensek mondták

Maximálisan elégedett vagyok, kimondottan jó a véleményem, gyakorlatilag minden tekintetben. Minden a recepciónál kezdődik..., mosoly, inetlligencia, kedvessség, kitűnő eligazitás fogadott. Dr.VASKÓ PÉTER magabiztos és jó szakember benyomását keltette-örülök, hogy Hozzá kerültem.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.