Hogyan csökkenthetjük a nyugalmi pulzust?

Hogyan csökkenthetjük a nyugalmi pulzust?

A percenként mért szívverés számát nevezzük pulzusnak, amely akkor „nyugalmi”, ha éppen nyugalomban vagyunk, tehát nem mozgunk, nem élünk meg stresszhelyzetet. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa szerint, ha a nyugalmi pulzusszámunk is magas, azt mindenképpen ajánlatos kivizsgáltatni.

Hogyan állapíthatjuk meg a pulzusunkat?

A nyugalmi pulzust legoptimálisabban reggel, még az ágyban mérhetjük, hiszen ekkor valószínűleg kipihent állapotban vagyunk. Leginkább a nyaknál és a csuklónál érdemes kitapogatni a szívverést, ahol vékony a bőr. Ha már kitapintottuk a pulzust, nézzünk egy másodpercmutatós órát, és számoljuk a szívveréseket pontosan egy percig. Az is megfelel, ha csak 30 másodpercig számolunk és ezt az értéket szorozzuk meg kettővel.  
Általánosságban elmondható, hogy a normál tartományban lévő pulzusszám az egészséges szervezet egyik jellemzője, a magas pulzus pedig számos egészségi kockázattal vagy állapottal mutathat összefüggést. Többek közt ezekkel:
- elhízás,
- alacsony vérnyomás,
- gyengeség, alacsony energiaszint,
- nem kielégítő vérkeringés, különösen a végtagokban,
- mellkasi fájdalom vagy diszkomfort érzet,
- nehézlégzés,
- szédülés, hidegrázás, ájulás,
- megnövekedett szívinfarktus, szívelégtelenség, stroke kockázat.

Mennyi az ideális?

- Az egészséges nyugalmi pulzus fogalmát érdemes személyre szabottan értelmezni, de általánosságban igaz, hogy a 60 és a 80 közé eső percenként mért érték tekinthető normálisnak, bár ez is nagy egyéni eltéréseket mutathat. Az aktuális pulzusértéket megemelheti például a fizikai aktivitás, az idegesség, a hormonális változások és a félelem, amelyet akár az orvosi vizsgálat is kiválthat – hangsúlyozza Vaskó doktor. - Az igazán edzett személyeknél ugyanakkor a 40 és 60 közti pulzusérték sem tekinthető kórosnak, hiszen az edzettség jellemzően lelassítja a szívverést. 

Hogyan csökkenthetjük a pulzust?

magas pulzus kardiológiaDr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa szerint, ha stressz hatására hirtelen megugrik a pulzusunk, gyors megoldást jelenthet, ha elkezdünk lassan, mélyen lélegezni, ha teszünk egy sétát, ha relaxálunk egy kicsit, akár nyújtással, vagy más testgyakorlatokkal, esetleg ha van időnk, veszünk egy meleg fürdőt. 
Hosszútávon azonban a gyógyszeres kezelésen kívül csak bizonyos életmódfaktorok képesek normalizálni a magas pulzust. Ezek az alábbiak:
- Rendszeres testmozgás.
- Hidratáltság – ha dehidratáltak vagyunk, a szívnek keményebben kell dolgozni, hogy stabilan működjön a véráramlás.
- Stimulánsok (koffein, nikotin) mérséklése, elhagyása.
- Kiegyensúlyozott étrend, zöldségekre, gyümölcsökre, olajos magvakra, fehér húsokra, halakra alapozva.
- Megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. 
- Egészséges testsúly, ami nem terheli meg a szívet.
- Stresszoldás, akár szakember segítségével, akár meditációval, jógával, kirándulással, vagy bármilyen személyre szabottan működő módszerrel.  

Miért baj, ha magas?

A magas pulzusszám nem ritka jelenség, és gyakran együtt jár az alacsony vérnyomással. Ennek az a természetes oka, hogy ha a túl alacsony vérnyomás nem tudja elég oxigénhez, tápanyaghoz juttatni a szöveteket, fel kell gyorsulnia a szívverésnek, hogy több vér kerülhessen a rendszerbe. Ugyanakkor bizonyos esetekben éppen a gyors szívverés okozza az alacsony vérnyomást. Ezt a helyzetet mindenképpen ki kell vizsgáltatni, és szükség esetén kezelni is kell.
- Számos szívbetegség, például a szívritmuszavar, sokáig rejtve marad az érintettek elől, mert nem okoz tünetet. Ugyanakkor egyetlen tünetre sem mondható, hogy mindenképpen szívbetegségre utal, de ha ilyet tapasztalunk, mindenképpen érdemes kivizsgáltatni magunkat.  Mindenkinek ajánlott részt venni egy kardiológiai kivizsgáláson, aki erős szívdobogást, hirtelen bedobbanásokat, kimaradásokat, gyengeséget, tartós kimerültséget, mellkasi szorítást, légszomjat tapasztal. Fel kell figyelni arra is, ha – nyilvánvaló ok nélkül - rendszeres fejfájás, szédülés, vagy eszméletvesztés jelentkezik – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter.  – Ma már számos olyan műszeres vizsgálat – többek közt nyugalmi- és terheléses EKG, Holter-monitorozás, szívultrahang - áll rendelkezésre, amelyekkel gyors, pontos diagnózishoz juthatunk, és megkezdődhet a kezelés. Ennek célja többek közt, hogy személyre szabottan megállapítható és akár életmóddal, akár gyógyszerrel, akár a kettő kombinációjával beállítható legyen az optimális pulzusérték.

 

Forrás: Budai Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! 23 éves nő vagyok, és magas vérnyomás, illetve néha- néha jelentkező mellkasi (nyomó, égő) fájdalom érzet miatt felkerestem egy kardiológus szakorvost. Első alkalommal kaptam Lisonorm 10 mg/5 mg tablettát, napi 2x1-et. Tegnap kellett mennem kontrollra, a vérnyomásom ugyan csökkent, de még mindig magas, ezért kaptam a Lisonorm mellé Bisoblock 5mg-os tablettát is. Reggel kell bevennem a Lisonormmal együtt, majd este a másik szem Lisonormot. Többször is megkérdeztem az orvost, hogy nem lesz-e sok, mert sajnos nem tudom mindennap mérni a vérnyomásom, de azt mondta szedjem nyugodtam. Ön szerint sem okoz problémát a kettő együtt? A 2x1 Lisonormmal általában 150/90 volt a vérnyomásom, a pulzus pedig 75-110 között. Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Anett
Tisztelt Hölgyem!

A két gyógyszer együtt szedhető, jó és gyakori kombináció. Kb 3 hét gyógyszer szedés után kontroll vizsgálat javasolt.
Üdvözlettel
Dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Koszorúér - betegség utánkövető vizsgálati csomag

Koszorúér - betegség utánkövető vizsgálati csomag

Mellkasi fájdalom vizsgálati csomag

Mellkasi fájdalom vizsgálati csomag

Jobb kamrai elégtelenség

Jobb kamrai elégtelenség

Páciensek mondták

Alapos, pontos, figyelmes. Meghallgat, tanácsai megfontoltak, betarthatóak.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.