Ijesztő, de elmúló mellkasi fájdalom? Az anginát is komolyan kell venni

Ijesztő, de elmúló mellkasi fájdalom? Az anginát is komolyan kell venni

Az angina pectoris, vagyis anginás roham során az érintettek úgy vélhetik, szívinfarktust élnek át, ugyanis mellkasi fájdalmat, szorítást, nyomást éreznek – mivel nem jut elég oxigén a szív izmaiba. Az angina maga nem egy betegség, hanem egy tünet, amelyet azonban dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa szerint komolyan kell venni, ki kell vizsgálni annak hátterét, és az eredményekre építve azt kell elérni, hogy lehetőleg ne ismétlődjön meg a roham, illetve ne váljon súlyosabbá a helyzet.

Az angina leggyakrabban fizikai tevékenység során jelentkezik

Az angina pectoris kivizsgálása nagyon fontos.Maga az angina pectoris (AP) kifejezés azt jelenti, hogy mellkasi szorítás, fájdalom. Az angina pectoris és a szívinfarktus legfontosabb közös vonása éppen ez a szorító mellkasi fájdalom, ami – különösen, ha először fordul elő – nagyon ijesztő lehet. Ám míg az AP kapcsán a fájdalom viszonylag hamar elmúlik, addig infarktus esetén ez nem igaz, sőt, esetleg fokozódhat is. 
- Mielőtt ezek alapján azt gondolnánk, hogy az angina nem lehet veszélyes, érdemes tisztázni, hogy kétféle anginát lehet megkülönböztetni: a stabil és az instabil anginát – ismerteti Vaskó doktor. - A stabil angina pectoris azt jelenti, hogy a mellkasi fájdalom mindig ugyanannál a tevékenységnél, például lépcsőzésnél, cipekedésnél jelentkezik. A hozzá kapcsolódó tünetek szerteágazók és másodlagosak, előfordulhat például verejtékezés, hányinger, karzsibbadás, gyengeség. A stabil angina pectoris leggyakoribb formája pedig az effort angina, ami azt jelenti, hogy a mellkasi fájdalom a fizikai tevékenység egy bizonyos fokán jelentkezik és a tevékenység befejezésekor megszűnik. Nagyon jellegzetes, hogy a fájdalom közben beadott nitrát vagy más néven nitroglicerin tartalmú tabletta megszünteti a panaszokat – ez önmagában is diagnosztikus értékű. Az instabil angina pectoris ezzel szemben független a terheléstől, tehát bármikor jelentkezhet. Ez utóbbi forma az infarktushoz hasonlóan vészhelyzetet jelent, vagyis mentőt kell hívni, a beteget sürgősséggel kell kardiológiai centrumba juttatni, mert ez akár a közelgő szívinfarktusra is utalhat.

Nőknél akár hányás, nehézlégzés is lehet az angina tünete

Az angina jellegzetes tünetei – amelyek hasonlóak a szívinfarktus tüneteihez - a mellkasi nyomás, szorítás, a mellkasban, főként a szegycsont mögött megjelenő égő érzés. A fájdalom gyakran kiterjed a nyakra, az állkapocsra, a karokra, a torokra, a fogakra, a hátra. További tünet lehet még a gyomorégés, a gyengeség érzés, az izzadás, a hányinger, a görcsösség, a légszomj. A tünetek időtartama az angina típusától függ.
Ugyanakkor éppen amiatt, hogy az anginának több típusa ismert, a megfigyelések szerint a nőknél más tünetek is jelentkezhetnek, talán mert náluk gyakoribb a mikrovaszkuláris típus. Ezért a nőknél a tipikus mellkasi fájdalmon kívül a hányinger, hányás, a nehézlégzés, a kimerültség, az alhasi fájdalom is utalhat anginára, ezért az ilyen panaszok hátterét is feltétlenül vizsgálni kell.

De miért kell az anginát vizsgálni, ha már elmúlt?

Angina után fontos lehet a szívultrahang és a 7 napos Holter EKG is.- Az anginás roham után azért kell feltétlenül kardiológiai vizsgálaton részt venni, mert azt kell elérnünk, hogy lehetőleg jelentkezzen több roham, illetve ne váljon súlyosabbá a helyzet. Sokféle vizsgálatra szükség lehet ahhoz, hogy kiderítsük, hogy valóban angina pectoris volt-e a mellkasi fájdalom oka, és megtudjuk, hogy milyen állapotban is van a koszorúér, amelynek beszűkülése okozta a panaszt – mondja dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Meg kell történnie tehát a laborvizsgálatoknak, az EKG-nak, a szívultrahangnak, és fontos lehet az akár 7 napos Holter EKG (elsősorban a tünetet nem okozó angina kimutatására), valamint egyes esetekben a kardio CT és a szívkatéterezés is. Utóbbi során kiderülhet, hogy azonnali rekonstrukciót is végre kell hajtani, vagyis ugyanazzal a beavatkozással el kell végezni az értágítást, az ún. sztentelést is. Ha ez nem szükséges, a diagnózis megszületéséig eltelő rövid időszakban adhatunk Aspirint, és szükség esetén nitrátot, bétablokkolót és további gyógyszereket. A diagnózis felállítása után pedig szükséges lehet olyan gyógyszerek szedése, amelyek ellazítják az artériákat és csökkentik a szívre nehezedő munkát, bizonyos esetekben pedig elrendelhetjük vérhígító szedését is. Ezen kívül hosszú távon rendezni kell a magas koleszterinszintet és a vérnyomást, e téren pedig nagy jelentősége van az életmódnak, ezen belül a szakszerűen felépített mozgásprogramnak, a személyre szabott, optimális táplálkozásnak és a stresszcsökkentésnek – mindennek optimális útját segít felépíteni az életmód orvoslás.

Forrás: Kardioközpont (www.kardiokozpont.hu)

 

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Kardio Központ! Lehet-e bármilyen kóros elváltozásnak a jele az, ha sportolás közben az elméletileg normálisnál magasabb a pulzusszám? Az itt-ott fellelhető információk szerint sportolás közben az ideális, maximum pulzusszámot 220 mínusz életkor alapján határozzák meg, ami az esetemben 220-41= 179. Az én maximum pulzusom azonban 200 felett szokott lenni, az átlagom az, ami 180 körüli. A sport ez esetben teremfoci, és ha nem mérném a pulzusomat, nem tudnék róla, hogy az magas, azaz sem fáradékonyság, kifáradás vagy egyéb tünetet, panaszt nem tapasztalok. (Sőt, szerintem jobb az erőnlétem, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt). A súlyom a magasságomhoz mérten megfelelő (174/76). Előre is köszönöm a válaszukat!
Tisztelt Kováts Attila!
Bár nem vagyok sportorvos és ennek a specialistája, de mint a témával foglakozó kardiológus a következőt válaszolom. A 220-életkor/80% egy elméleti adat. Nagy egyéni különbségek vannak.Hogy ennek a hátterében szervi elváltozás, vagy a normálistól eltérő variáció áll, azt csak kardiológiai kivizsgálás után lehet megmondani. Várjuk szeretettel kivizsgálásra.
Üdvözlettel:
Dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Mellkasi fájdalom

Mellkasi fájdalom

Pitvari sövényhiány

Pitvari sövényhiány

Szívbetegség jelei

Szívbetegség jelei

Páciensek mondták

Barátságos, udvarias légkör, mind a recepción, mind az orvossal.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.