Ilyen okai lehetnek a rövid ideig tartó pulzusemelkedésnek

Ilyen okai lehetnek a rövid ideig tartó pulzusemelkedésnek

Az erős, gyors szívdobogás érzés tulajdonképpen az emelkedett pulzusértékekkel járó érezhető tünet. Ennek a jelenségnek számos ártatlan oka lehet, de néhány betegség is okozhat ilyen tüneteket. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa a hirtelen pulzusemelkedés okaira hívta fel a figyelmet.

Ezek lehetnek az átmenetileg magas pulzus okai

Amikor a szervezetnek több oxigénre van szüksége, az agy üzenetet küld a szívnek, hogy dolgozzon erősebben. A szív „válaszul” erősebben kezd pumpálni, vagyis emelkedik a pulzus. Ez sokszor teljesen ártatlan és természetes okokra adott átmeneti reakció, amelyek okok többek közt az alábbiak lehetnek.
A magas pulzus okát ki kell vizsgálni.- Kardiológiai szempontból fontos, hogy  nyugalomban vagy terhelésre  lép-e fel a pulzusemelkedés. Hangsúlyos szempont továbbá, hogy mely időpontban (éjszaka nyugalomban, étkezés után, stb.) jelentkezik a tünet, és azt is tekintetbe kell venni, jelen van-e a páciensnél korábbi ismert betegség, vagy jelenlegi állapot, például hőemelkedés, láz, fertőzés, stb. Sőt, azzal is tisztában kell lennünk, milyen gyógyszereket szed, végez-e testmozgást, és ha igen, milyen típusút, milyen gyakran – ismerteti Vaskó doktor.

Ártalmatlan okok a háttérben

Érzelmi stressz

Akár valami rossz, akár jó hírrel szembesülünk, a stressz felpörgetheti a szívritmust. Ugyanez történik, ha megijedünk, és „üss vagy fuss” üzemmódba kapcsolunk.

Időjárás

A magas hőmérséklet és páratartalom miatt a szervezetnek plusz munkát kell végeznie, hogy hűtse magát.

Gyors testhelyzet változás

Különösen alacsony vérnyomás esetén pöröghet fel a szívverés, ha például túl gyorsan pattanunk fel.

Edzés

Fizikai aktivitás esetén a szívnek erősebben kell pumpálnia, hogy oxigénben dús vért jusson minél gyorsabban az izomsejtekbe. Az edzés erősségétől függően gyorsulhat fel a pulzus.

Egyes vényköteles gyógyszerek és drogok

Ahogyan az olyan kábítószerek, mint az ecstasy és a kokain, úgy bizonyos vényköteles gyógyszerek is megemelhetik a pulzust. Ez utóbbi esetben feltétlenül egyeztetni kell erről a kardiológussal.

Hormonális változások

A hormonszintek ingadozása – például várandósság vagy klimax során – átmenetileg felgyorsíthatják a szívritmust.

Fontos az alapos kivizsgálás

A kardiológiai kivizsgálás tisztázhatja a magas pulzus okát.- Természetesen a magas pulzus olyan jelenség, amelyet mindenképpen érdemes kivizsgálni, hiszen az ártatlan okok mellett előfordulhat, hogy betegség vagy valamilyen állapot váltja ki a gyors szívverést – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont kardiológusa. – Ilyen lehet például a szívritmuszavar, a szívelégtelenség kezdeti szakasza, a vérszegénység kezdete, amikor terhelésre jelentkezik pulzusemelkedés, koffein, energiaital, drogok, alkohol használata, a lázas állapot, a gyógyszer mellékhatás (pl. egyes vérnyomáscsökkentőknél), az alacsony vérnyomás, a stressz, a pánikbetegség. Éppen ezért elengedhetetlen a szakorvosi vizit, amely során eldől, milyen további vizsgálatokra lehet szükség. A szívritmuszavar vizsgálati csomagja például a legtöbb szükséges információhoz hozzájuttathat minket, hiszen a nagylabor vizsgálatból, a nyugalmi- és Holter vizsgálatból (24 órás EKG), valamint a pajzsmirigy ultrahangos vizsgálatából már sok mindenre fény derülhet.

Forrás: KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Kapcsolódó cikkek, amelyek érdekelhetik Önt

Téma szakértője

dr. Vaskó Péter

dr. Vaskó Péter

kardiológus, belgyógyász

Kapcsolódó

orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Dr. Úr! Csak egy ...pontosabban két kérdésdm lenne. Ha válaszolna rá,nagyon megköszönöm. 2szer volt már elektrofiziológiás vizsgálatom. A második 5és fél órás volt. Nos..azóta sem jobb... Sőt! Hiába mondom,hogy nem vagyok jól...mik a tüneteim.. volt 4 hétig ekg gép nálam..amikor rosszul voltam,azonnal csináltam és küldtem....de semmit nem mondtak. Olyan tüneteim vannak,mintha -gombóc lenne a mellkas közepén és nehezebben verne a szív -gyors és lüktető érzés ahogy ver a szív -néha kicsi nehézkes légzés és mellkas fájdalom -vagy...mintha egy vizes szivacsot nyomkodna az ember,olyan nehezen és lüktetve ver..tudom kicsit furán hangzik.....de tényleg így van! Nos...azóta voltam uh-n is. Az értékeim jók... Csak az egyik billentyű nem jól zár,és valamennyi vér vissza folyik. Elég évente nézetnem....ennyit mondott az orvos. Volt,hogy hanyatt nem is tudtam aludni hónapokig,mert rosszul voltam olyankor. Félig ülve aludtam... De van valami amiről nem mondtak semmit. 1. Aorta billentyű elégtelensége 2. Kéthegyű szívbillentyű Prolapsusa De valami okozza a tüneteimet.... Éjjel 2-kor is felkeltem,mert ismét rosszul voltam...a vérnyomásom rendben volt...de a pulzusom 98 volt.... Válaszát köszönöm és ha tudna valami tanácsot adni,hogy hova menjek....mert igy 33 évesen igen csak aggaszt. 11 éve Stroke-t kaptam a fogamzásgátló miatt. Aspirin protectet szedek. A ritmusszabályzó gyógyszert nem kell szednem,mert mellette is voltak tüneteim. Így feleslegesen szedte. Ezt mondták. Köszönöm válaszát: Edit
Kedves Edit!

A leírtak ellenére kevés az információm. Nem tudom, hogy milyen foku az aorta és mitrális billentyű elégtelesége. Mi volt az ablációnál. Mi volt a holter monitorozás eredménye. Volt-e TSH vizsgálat. stb. A fentiekre, csak az leletek és egy vizsgálat után tudnék véleményt mondani.
Bejelentkezés és bővebb felvilágosítás a 70-6103847es telefonszámon.
Üdvözlettel
Dr. Vaskó Péter

Kapcsolódó oldalak

Mellkasi fájdalom vizsgálati csomag

Mellkasi fájdalom vizsgálati csomag

Holter EKG

Holter EKG

Bizonytalan mellkasi fájdalom

Bizonytalan mellkasi fájdalom

Páciensek mondták

Maximálisan elégedett vagyok, kimondottan jó a véleményem, gyakorlatilag minden tekintetben. Minden a recepciónál kezdődik..., mosoly, inetlligencia, kedvessség, kitűnő eligazitás fogadott. Dr.VASKÓ PÉTER magabiztos és jó szakember benyomását keltette-örülök, hogy Hozzá kerültem.

Kapcsolódó videók

Facebook csoport

Szívbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Szívbetegséggel - teljes életet!

Hiteles, közérthető információk, életmódtanácsok, tapasztalatmegosztás és támogató közösség egy helyen; mert megfelelő odafigyeléssel, orvosi együttműködéssel és tudatos életmóddal szívbetegséggel is lehet teljes életet élni.

Csatlakozz Te is!

Belépek →

A weboldal a jobb működés és a felhasználói élmény javítása érdekében HTTP-sütiket (cookie-kat) alkalmaz. Amennyiben nem fogadja el az összes sütit, előfordulhat, hogy az oldal egyes funkciói, mint például a foglalási rendszer, nem működnek megfelelően. A sütik használatával kapcsolatos részletes leírást az Adatkezelési Tájékoztatónkban találhatja meg.

Szükséges sütik

Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez, ezek nélkül az oldal nem működik megfelelően.

Analitikai sütik

Az analitikai sütik segítenek megérteni, milyen tartalmakat kedvelnek a látogatók, ezzel javíthatjuk szolgáltatásainkat. Az összegyűjtött adatok nem kapcsolhatók össze konkrét személyekkel.

A sütibeállításokat bármikor módosíthatja böngészőjében.